Rashford: Rengeteget tanulok Mourinhotól
Marcus Rashford elmondása szerint rengeteg mindent tanul a Manchester United menedzsere, José Mourinho irányítása alatt, és magabiztos azt illetően, hogy az utóbbi időben kapott kevesebb játékideje nem fogja visszavetni fejlődését.
Az elmúlt hónapok során a 20 éves angol válogatott játékos üstökösszerű fejlődése mintha megrekedt volna, miután kevesebb játéklehetőséget kapott José Mourinhotól.
A Boxing Day óta szombaton, a Liverpool elleni győzelem során volt először a kezdőcsapata tagja a bajnokságban - minden sorozatot figyelembe véve is csak harmadszor azóta - berozsdásodásnak azonban nyomát se mutatta, miután két góljának köszönhetően a mérkőzés legjobbja elismerést is kiérdemelte.
"Valószínűleg jelen pillanatban nem a pályán tanulom a legtöbbet" - kezdte Rashford.
"Az edzések azok, ahol a legtöbb tudást magamra szedem."
"Ezeket át kell ültetni a mérkőzéseken éles szituációkba, szombaton pedig ez működött is. Személy szerint nekem nagyon fontos az, hogy az ebből a mérkőzésből merített önbizalmamat áttudjam vinni a következőre is."
"Rengeteg mindent tanulok. Ez egy olyan sokoldalú játék, amely egyre tisztábbá és érthetőbbé válik számomra."
"Kezdenek egyre egyértelműbbé válni számomra azok a dolgok, amiket a menedzser vár tőlem. Minél többet teljesítek ebből, annak annál inkább meglesz az eredménye a pályán."
Rashford az elmúlt időszakban sikeresen megnövelte arra esélyét, hogy kezdőként kaphasson helyet a keddi, Sevilla elleni Bajnokok Ligája visszavágón is.

De a pályától elvonatkoztatva, ahol Rashford elmondása szerint "kényelmesebben érzi magát középen", nem érzi szükségét annak, hogy kimutassa bármilyen nemű frusztrációját Mourinho irányába.
"Neki nem kell velem beszélnie" - tette hozzá.
"A futballban egyszer fent, máskor pedig lent van az ember."
"Mi mindannyian ugyanezt az utat járjuk be. Néha a csapatban vagy, néha pedig nem."
"Ha valaki fiatalabb, mint én vagyok, és még tanulja a játékot, akkor ennek szükségét is érzem."
"A múltban összegyűjtött tapasztalataimnak köszönhetően megértem, hogy ez a játék része. Csak 11 játékos lehet egyszerre a pályán, és ez csak az egyik oldala a dolognak."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Sevilla
Bajnokok Ligája nyolcaddöntő 2. mérkőzés ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 8 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 12 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |