Pogba: Hét középpályás, akik jobbak nálam

A Manchester United középpályása elárulta, hogy szerinte mely játékosok jobbak nála az említett poszton.


Paul Pogba szerint Abou Diaby egy kivételes box-to-box játékos, annak ellenére, hogy rengeteg sérülés hátráltatta a játékost karrierje során.

 

Pogba 2016 júliusában a világ legdrágább játékosának számított, amikor visszatért az Old Traffordra a Juventus csapatától.

 

A francia játékos azonban még mindig nem igazán tudja a maximumát nyújtani az angol csapatnál, viszont nagy álma, hogy egyszer aranylabdás lehessen.

 

 

A 25 éves játékos a legutóbb a Canal + hírportálnak megnevezte azokat a középpályásokat, akik szerinte jobbak nála ezen a poszton:

 

"Iniesta, Modric, Kroos, David Silva, De Bruyne, Yaya Toure és Abou Diaby. Az emberek elfeledkeznek róla [Diaby - a szerk.], viszont ő egy kivételes box-to-box játékos volt" - mondta Pogba.

 

A korábbi Arsenal játékosnak egykor nagy jövőt jósoltak, azonban a sérülések miatt az utolsó hat idényében csupán 28 alkalommal lépett pályára.

 

Pogba és Diaby csupán 11 kilométerre nőttek fel egymástól, és úgy tűnik, hogy a United játékosa azóta is felnéz az egykori kiváló játékosra, aki tavaly óta ingyen igazolható játékos, miután elhagyta a Marseille csapatát.

 


MEN

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!