Matic műtéten esett át
Jose Mourinho megerősítette, Nemanja Matic kihagyni kényszerül a szezon elejét a világbajnokságon elszenvedett sérülése miatt.
A 29 éves középpályás három mérkőzést játszott Oroszországban, majd miután Szerbia kiesett a tornáról, Nemanja hosszabb szabadságot kapott, hogy pihenni tudjon.
Ennek következtében július 22-én csatlakozott csak az Amerikában állomásozó csapathoz, majd két nappal később edzett először, de nem vett részt az AC Milan elleni 1-1-es meccsen.
A Liverpool ellen elszenvedett 4-1-es vereség után Mourinho megerősítette, Matic elhagyta az amerikai túrát, mert műteni kellett őt.
"Matic a világbajnokságról, majd pihenőről érkezett közvetlenül műtétre, mert valami történt a tornán. Megműtötték. Ami miatt kihagyja a szezon elejét. Sérülten érkezett a világbajnokságról, és a pihenésre szánt idő nem volt elég ahhoz, hogy megoldódjon a probléma" - nyilatkozta a menedzser.

"Nem tudom, mennyi időre dőlt ki."
További aggodalomra ad okot, hogy Chris Smalling annak ellenére sem játszott a Pool ellen, hogy a kezdőcsapatba ő lett nevezve. A védő a mérkőzés előtti bemelegítésre még kiment, de a találkozón már Eric Bailly játszott helyette, aki mellett Axel Tuanzebe és Tim Fosu-Mensah szerepelt a három belső védő poszton.
A United nyári túrája kedden véget ér, akkor Miamiben még a Real Madriddal játszik egy meccset a gárda. Utána augusztus 5-én még a Bayern München otthonában is fellép az egyesület, majd 10-én jön a Premier League rajtja a Leicester City ellen.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |