Valencia és Martial is kivívta Mourinho haragját

José Mourinho kritikával illette Antonio Valenciat és Anthony Martialt azt követően, hogy a Manchester United 4-1-es súlyos vereséget szenvedett a Liverpooltól az Egyesült Államokban.


Martial az amerikai túra első két mérkőzésén a kezdőcsapatban kapott helyet, majd eltávozási lehetőséget kapott a csapattól második gyermeke születése előtt. Mindazonáltal, bár örül 22 éves támadója magánéleti sikerének, Mourinho szerint a francia játékosnak vissza kellett volna térnie a túrára.

 

A portugál szintén elégedetlenségének adott hangot Valencia erőnléti állapota kapcsán, mivel a Vörös Ördögök már így is számtalan felnőtt kerettagot kénytelenek nélkülözni a túrán.

 

Mourinho, aki nehezményezte a klubvezetés inaktivitását is a nyári átigazolási piacon, már alig várja, hogy csapata befejezze az International Champions Cupon való szereplését a Real Madrid ellen.

 

"A Real Madriddal fogunk játszani, de annál több játékos nem fog rendelkezésünkre állni, mint akikre most is számíthattam" - mondta Mourinho a MUTV-nek.

 

"Antonio Valencia egy hosszú nyaralást követően térhetett vissza a csapathoz - szerintem túlzottan sok volt a pihenő a számára. Nem volt jó az erőnléti állapota mikor visszatért közénk, megsérült, így most már vissza is ment Angliába."

 

"Anthony Martialnak gyermeke született és miután megszületett - egy egyébként gyönyörű baba, aki hála Istennek teljesen egészséges - újra itt kellene lennie, de nincs."

 

"Úgyhogy csak Alexis [Sanchez] és Juan [Mata] áll rendelkezésünkre a támadósorban, akik minden meccs minden egyes percét a pályán töltötték eddig. Most még vár ránk a Real Madrid, aztán a Bayern München és már kezdődik is a bajnokság."

 

 

Mourinho úgy érzi, együttese keveset profitált a Liverpool elleni felkészülési mérkőzésből, első sorban a felnőtt keret tagjainak hiányát kiemelve, és megfogalmazta abbeli reményét, hogy néhány játékosa, aki még a világbajnokság utáni pihenőjét tölti, úgy dönt, hogy előbb visszatér a csapathoz.

 

"Csak remélni tudom, hogy a megérdemelt pihenőjüket töltők közül odafigyelnek egy picit magukra és azt is remélem, hogy mások is csatlakoznak majd [Marcus] Rashford illetve [Phil] Jones példájához és megpróbálnak korábban visszatérni, hogy a csapat segítségére legyenek, mert a szezon kezdetén nagy bajban leszünk" - tette hozzá.

 

"A most pályára lépett játékosok közül sokan nem is fognak játszani - néhányuk még a felnőtt kerethez sem fog tartozni."

 

"Tudom kik azok, akik nem mindig állnak készen az adott feladatra - néha szükségem van rájuk, néha viszont nem. Eric Bailly megsérült, nem kellett volna játszania, de amikor láttuk, hogy [Chris] Smalling a bemelegítés során problémát érzett, ő maga döntött úgy, hogy nem engedi a csapatot öt fiatallal hátul pályára lépni [Mohamed] Salah és [Sadio] Mane ellen, úgyhogy 90 percet vállalt."

 

"Amíg nem fogyott ki az üzemanyagunk, addig harcban voltunk, 1-1 volt a 65. percben, majd elfogytunk. Felnőttek közül csak [Ander] Herrera, [Juan] Mata, Alexis [Sanchez] és [Matteo] Darmian állt rendelkezésünkre, ők pedig nem tudtak ennél többet tenni. Úgyhogy ez a meccs számunkra nem sokat ért."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!