Matic megindokolta a nyári műtétét
Nemanja Matic interjúban számolt be arról mennyi fájdalommal végigjátszott meccset vállalt a tavalyi szezon utolsó hónapjaiban, s egyben bizakodását fejezte ki, miszerint a futó, 2018/19-es szezonban még jobb teljesítményre lesz képes a szerb középpályás.
Matic a hétközi, Young Boys elleni BL-csoportmeccsen 50. alkalommal kezdett a Vörös Ördögöknél, azóta pedig, hogy Manchesterben ismét Jose Mourinho irányítása alatt játszik közös, Chelsea-s érájuk után, a United egyik vezéralakjává nőtte ki magát.
A szerb válogatottal megélt csalódáskeltő VB-szereplés után szinte egyből az Egyesült Államokba repült a felkészülési szezonját taposó társaihoz, ám azt félbehagyni kényszerült, mert műtétre szorult. Az elmúlt idény végét szinte folyamatosan hasi fájdalmakkal végigjátszó szerb az orvosokkal való konzultáció után bólintott rá a műtéti beavatkozásra.
Lévén, hogy az operáció szerencsésen alakult, idén már teljes erőbedobással vetheti bele magát a United meccseibe. Bár a Wolverhampton elleni, döntetlennel zárult bajnokit kihagyta egymeccses eltiltása miatt, a keddi Ligakupa-találkozón az Old Traffordon már bevethető lesz a Derby County ellen.
„Már szenvedtem ezzel a sérüléssel pár hónapja, aztán amikor Amerikába mentem, az első edzésen nem éreztem jól magam, úgyhogy megkérdeztem az orvostól mit lehet tenni” - mondta Matic az Inside United októberi számához adott interjúban.
„Philadelphiában műtöttek meg végül, mert a doktor a vizsgálatok után azt mondta, hogy a műtéti beavatkozás az egyetlen módja annak, hogy helyrehozzuk a problémát. Most jól vagyok.”
„Éreztem, hogy nem tudom a legjobbamat nyújtani, mert a sérülés komoly volt. Fájdalommal járt és muszáj volt valamit kezdeni vele. Néha az ember képes elviselni a fájdalmat, én is így tettem a tavalyi szezon utolsó pár hónapjában, de erre a szezonra való tekintettel az volt a helyes döntés, hogy a műtétet válasszam. Nem akartam a szezon közben elpazarolni az időt az egészre, mert rendben kell lennem ebben az idényben.”
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Crystal Palace | 15 | 20 | 12 | +8 | 26 |
| 5 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 6 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 15 | 25 | 21 | +4 | 23 |
| 8 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 9 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 10 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 15 | 20 | 24 | -4 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 15 | 17 | 29 | -12 | 13 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ