Pogba: Köszönettel tartozom Mourinhónak

A francia középpályás szerint játékosként és emberileg is fejlődött a menesztett menedzser irányítása alatt.


Jose Mourinho 2016 augusztusában igazolta le Paul Pogbát, akkor rekord összegnek számító 89 millió fontért, de az utóbbi időben eléggé viharzó volt a két fél kapcsolata az Old Traffordon.

 

Pogba a Cardiff elleni győzelmet követően mégis elismerően beszélt a portugál trénerről.

 

"Trófeákat nyertünk Jose irányítása alatt, ezért úgy gondolom, hogy köszönettel tartozunk neki" - mondta Pogba, aki Ole Gunnar Solskjaer érkezése előtt háromszor is csak a kispadon kapott helyet a Premier League-ben.

 

"Azt mondhatom, hogy segített fejlődnöm játékosként és emberileg is."

 

"Akkor is dolgoztunk, amikor nem ment minden a tervek szerint. Viszont ez a múlt, amiért köszönettel tartozom neki."

 

 

A United szombaton egy hatalmas győzelmet aratott a Cardiff ellen, idegenben tudott győzni a csapat 5-1-re. A gólszerzők között volt Marcus Rashford, Ander Herrera, Anthony Martial és Jesse Lingard is, aki két gólt is a neve mellett tudhatott. Legutóbb 5 gólt a Vörös Ördögök 2013 májusában szereztek a West Brom ellen, Sir Alex Ferguson utolsó meccsén.

 

"Örülünk, hogy a menedzserünk első mérkőzése így alakult. Fontos, hogy tovább tudjuk ezt folytatni" - mondta a francia középpályás.

 

"Azt nem engedhetjük meg, hogy nyerjünk öt góllal, majd a következő meccsen kikapjunk."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!