Solskjaer elemzéséből tanul Lukaku
Ole Gunnar Solskjaer részletes tanulmányt készített Romelu Lukaku játékáról, amely azonnali hatással is volt a Manchester United belga gólgyárosának teljesítményére.
Lukaku a Solskjaer-érában háromszor léphetett eddig pályára és mindháromszor eredményes tudott lenni, ez pedig nagyban annak a négyszemközti elemző megbeszélésnek köszönhető, amely során a Babaarcú Gyilkos közelről is kivesézte az egykori Everton-támadó játékát.
A 24 éves játékos csereként betalált a Huddersfield Town ellen a Boxing Day-en, majd szintén a kispadról beszállva első labdaérintéséből megtudta zörgetni a Newcastle United hálóját is.
Első Solskjaer irányítása alatt kezdőként lejátszott összecsapásán pedig ő alakította a ki a 2-0-s végeredményt a Reading elleni FA-kupa győzelem alkalmával.
Lukaku góltermékenységi mutatója Vörös Ördögként - 36 gól 76 mérkőzésen, amely értelmében átlagosan 2.1 mérkőzésenként talál be az ellenfeleknek - máris jobb, mint megbízott menedzseréé volt; a Triplázó csapat tagjaként élő legenda státuszt kivívott egykori támadó 366 mérkőzésen 126 gólig jutott, amely 2.9-es mutató.
Mindazonáltal a hórihorgas támadó elismerte, Solskjaer már így is tanított neki a Unitednél egy-két dolgot a támadólétről.
"Folyamatosan beszélget velem, ez pedig nagyon tetszik" - kezdte Romelu.

"Ő úgy játszott, ahogyan én és az egész csapat szeretne játszani, most pedig nagyon élvezzük azt a futballt, amit bemutatunk."
"Rengeteget tanított nekem. Mozgás és egyéb szempontból is, de ő természetesen tudja, hogy milyen típusú csatár vagyok. A visszatérésem első napjától teljes körű elemzést végez a játékomról. Nagyon meglepődtem ezen, de nagyon sokat segített vele és nagyon várom, hogy a továbbiakban is együtt dolgozhassak vele."
"Ő egyértelműen azt akarja, hogy a kapuval szemben állva játsszak, mert tudja, hogy akkor tudok a legveszélyesebb lenni, ha képes vagyok lefordulni a védőmről, de emellett azt is várja tőlem, hogy folyamatosan mozgásban legyek."
"Nagyon jó munkát végeztünk az elmúlt hetek során, és minden egyes napot úgy fogok fel, hogy lehetőségem van a játékom javítására. Ő hidegvérű tudott lenni a kapu előtt, én pedig ezt a stílust nagyon kedvelem."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ