Herrera: Hogyan segített Ole taktikája
Ander Herrera az Ole Gunnar Solskjaer és stábja által kidolgozott taktikát éltette a vasárnapi Wembley-ben lejátszott mérkőzés után.
Paul Pogba nagyszerű indítását követően Marcus Rashford szerezte az egyetlen gólt a Tottenham Hotspur elleni fontos 1-0-s győzelem során.
A lefújást követően egy nagyon boldog Herrera adott interjút és felfedte, hogy azt az utasítást kapták, hogy a Spurs középpályás helyezkedése alapján változtassák a játékukat – ami a gólnál is remekül működött!
"A menedzser azt mondta, hogy a mérkőzés elején nehéz lehet a rövid passzos játék" - magyarázta Ander. "Azt mondta, hogy könnyebb lenne a játékot átforgatni a másik oldalra, - akár anélkül, hogy odanéznénk - mert ott fogunk üres területet találni."
"Egy ilyen után szereztük a gólt, szóval köszönjük a taktikát is."
Miután az első félidőben megszerezték a vezetést, a Vörös Ördögök az előny növelésének céljával jöttek ki a második játékrészre, ami majdnem sikerült is, mikor Pogba háromszor is próbára tette Hugo Llorist.
Ezt követően a Tottenham átvette a játék irányítását és bár számtalan helyzetet kialakítottak, nem sikerült a hőn áhított egyenlítés – köszönhetően a United elszánt védekezésének és David De Gea 11 védésének.
"Fantasztikus volt" - gondolt vissza rá Herrera. "Amikor a tehetségünk, az általunk tett erőfeszítés és a világ legjobb kapusa összeáll, akkor ilyen dolgok történnek."
"Őszintének kell lennünk magunkkal és elismerni, hogy a döntetlen talán jogos eredmény lett volna. De úgy gondolom, hogy megérdemeljük ezeket a dolgokat, mert keményen dolgozunk, hiszünk és követjük a taktikát, amit a menedzser és stábja ad nekünk és nálunk van a legjobb kapus."
Majd hozzátette: "A 60. percre már 2-0-ra vezethettünk volna, de nem tettük, mert kihagytunk pár helyzetet."
"Ezt követően azonban ez David volt, az igazi David! Ő a legjobb. Soha nem láttam még ehhez foghatót, ahogy mondod, fantasztikus volt. Amit tehetünk, hogy élvezzük David és a csatáraink játékát, mert elképesztő munkát végeznek, hatalmas tehetségük van. A többiekkel pedig keményen dolgozunk értük és próbáljuk megnyerni a mérkőzéseket."
Solskjaer az első hat találkozóján hat győzelmet aratott, amit egyik korábbi United edző sem ért el. Herrera annak ellenére, hogy megsüvegelendő teljesítménynek tartja, nem tudott erről a lenyűgöző statisztikáról, azonban nagyobb léptékben gondolkodik.
"Még mindig hatodikak vagyunk, szóval maradjunk két lábbal a földön, alázatosnak kell maradnunk és megpróbálni legyőzni a Brightont. Nem kezdtük valami jól a bajnokságot, szóval még hosszú út áll előttünk, hogy elérjük a top négyet."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ole Gunnar Solskjaer
Premier League
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló