Herrera: Ole egyértelmű üzenetet küldött nekünk

Ander Herrera elárulta, hogy a játékosok milyen egyszerű és inspiráló instrukciót kaptak Ole Gunnar Solskjaertól decemberi megbízott menedzseri kinevezését követően: "Ez a Manchester United és meg kell mutatnotok, hogy Manchester United játékosok vagytok!"


A klublegenda velős, de egyben kihívást jelentő kijelentése eddig csodákat tett, miután a Vörös Ördögök a Brighton & Hove Albion szombati legyőzésével már hét mérkőzést nyertek sorozatban az új érában.

 

Az Old Traffordon aratott 2-1-es siker olyan önbizalomnövelő győzelmek után született, mint a Cardiff City, Huddersfield Town, Bournemouth, Newcastle United, Reading (FA-kupa) és természetesen a Tottenham Hotspur elleni.

 

Herrera hat mérkőzésen kapott lehetőséget Solskjaer irányítása alatt, akinek ki is érdemelte dicséretét a hétvégén, miután a norvég szakember elismerte, azóta nagy elismerője a középpályásnak, hogy 2012-ben, még az Athletic Bilbao játékosaként látta őt az Álmok Színházában játszani.

 

A United Review múlt szombati kiadásában a baszk játékos elárulta, nagyon élvezi a menedzserrel való társalgásait és az általa keltett pozitív vibrálást.

 

"A megérkezése óta, az első naptól kezdve egyértelmű az üzenete: ez a Manchester United és meg kell mutatnotok, hogy Manchester United játékosok vagytok!" - kezdte Ander a meccsnapi programfüzetben.

 

"Arra kért minket, hogy mutassuk ezt meg és még a nehéz pillanatokban is akarjuk, hogy a labda nálunk legyen. Szerintem ezeket meg is tettük. A Newcastle elleni idegenbeli meccsen például nagyon kemény hangulatban kellett helyt állnunk, mert a helyiek egész évben arra várnak, hogy legyőzhessék a Unitedet, de szerintem jól reagáltunk a második félidőben."

 

Sok témát érintő interjújában Herrera kitért arra is, mennyire nagy elismerője a Solskjaer-féle munkamódszereknek.

 

 

"Nagyon jó a hangulat" - tette hozzá.

 

"Mindenki nagyon boldog, hatalmas pozitivizmust hozott a csapatba. Tudja, hogy mit jelent a Manchester United és azt akarja, hogy ezzel a játékosai is tisztában legyenek. Sorozatban hét győzelmet arattunk, ennél többet nem is kérhettünk volna. Viszont óvatosnak kell lennünk, mert még csak a szezon közepén járunk, rengeteg meccs vár még ránk, februárban pedig nagyon kemény a sorsolásunk."

 

"A támadóinkról összességében elmondható, hogy élvezik az ellenfél tizenhatosához közel való játékot, rengeteg helyzetet dolgozunk ki és minden egyes meccsünkön mi vagyunk a kezdeményező, és a főszereplő csapat - úgyhogy nagyon boldogok vagyunk. De ez csak hét mérkőzés volt, fenn kell tartanunk a megfelelő egyensúlyt, továbbra is győznünk kell és folytatnunk kell az eddigi játékunkat. Szerintem lesznek kemény pillanataink és mérkőzéseink, de majd meglátjuk, hogy ezekre miként tud reagálni a csapat és hogyan tudunk harcolni azokban a körülményekben."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!