BL: Fred izgatott a sorsolás miatt
Péntek reggel a svájci Nyonban kerül sor a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek sorsolására, amit a Manchester United szurkolói világszerte lélegzetüket visszafojtva várják, hisz kiderül, kivel párosítják össze a csapatot.
Ha valaki nem tudná, a másik hét csapat bármelyike ellenféllé válhat: az Ajax, a Barcelona, a Juventus, a Liverpool, a Manchester City, a Porto és a Tottenham Hotspur is.
Ole Gunnar Solskjaer gárdája úgy jutott be a legjobb nyolc közé, hogy a hazai pályán elszenvedett 0-2 után idegenben, 3-1-re legyőzte a Paris Saint-Germaint és idegenben lőtt több góljának köszönhetően lépett tovább.
A párizsi győzelem másnapján az AON Training Complex-ben Fred beszélgetett a hivatalos oldal riporterével, akinek elmondta, nagyon várja már a pénteki sorsolást.
"Nem választhatjuk ki, kivel játsszunk" - mondta a brazil. "A Bajnokok Ligájában mindannyian nagy csapatnak számítanak, nehéz ellenfelek, nehéz mérkőzések lesznek."
"De felkészültek vagyunk, bárkit is kapunk. A legjobbunkat fogjuk nyújtani, mindent megteszünk a sikerért, meg akarjuk nyerni a BL serlegét."

Jellemzően Solskjaer is pozitív gondolkodásmódot mutatott, amikor a negyeddöntőkről kérdezték: "Természetesen arra vágyunk, hogy végig tudjunk menni, de most a sorsolást kell megvárni, aztán behúzni a következő meccset" - mondta Ole még az előző héten.
Mi történik pénteken?
Mind a negyeddöntők, mind pedig az elődöntők sorolására az Európai Labdarúgás Háza ad otthont. Ami azt jelenti, minden csapat ismerni fogja, miként juthat el a döntőig. Az esemény során azt is eldöntik, melyik csapat lesz a "hazai" a madridi döntőben.
A hátralévő mérkőzések időpontjai:
Negyeddöntő első mérkőzés: április 9-10.
Negyeddöntő visszavágó: április 16-17.
Elődöntő első mérkőzés: április 30-május 1.
Elődöntő visszavágó: május 7-8.
Döntő: június 1.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
UEFA Bajnokok Ligája sorsolás
negyeddöntők ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ