Hivatalos: Fred távozott a Unitedtől

A Manchester United megerősítette, hogy véglegesítette Fred távozását a Fenerbahce-hoz.


A brazil válogatott játékos így a török Super Ligbe igazol, miután új klubjával a személyes feltételekben már korábban megállapodtak, illetve azóta sikeresen átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon is.

 

A manchesteriek 17-ese szombaton repült Isztambulba, hogy átessen a kötelező orvosi vizsgálaton, miután hivatalosan bejelentésre került, hogy pénteken a Fenerbahche és a United egyezségre jutott átigazolásáról.

 

A középpályás 2018 nyarán, a Shakhtar Donetsk együttesétől igazolt az Old Traffordra, a Vörös Ördögöket pedig 213 tétmérkőzésen képviselte.

 

 

Ez idő alatt szerzett 14 gólja közül kiemelkedik a Barcelona elleni egyenlítő találata, amely később még nagyon sokat ért a katalánok előző szezonbeli Európa-ligából való búcsúztatása során.

 

Pályára lépett a Manchester City elleni FA-kupa döntőben is, előtte pedig hathatósan hozzájárult a Ligakupa megnyeréséhez is. Utoljára a nyári, Olympique Lyon elleni felkészülési mérkőzésen játszott a csapatban.

 

A 30 éves játékos sok pozitív emlékkel a tarsolyában távozhat az Old Traffordról, ahol nagy népszerűségnek örvendett, mind játékosként, mind pedig magánemberként.

 

A klubnál mindenki sok szerencsét kíván Frednek a jövőre nézve.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!