Lindelöf örülne Solskjaer maradásának

A svéd hátvéd örülne neki, ha Olénak állandó szerződést kínálna a klub.


Victor Lindelöf az ideiglenes edző, Ole Gunnar Solskjaer irányítása alatt mondhatni bebetonozta magát a védelembe. A norvég edző érkezése óta 19 meccsen irányította a csapatot, melyből csak 3 alkalommal hiányzott Lindelöf.

 

Az új menedzser irányítása alatt remekel a csapat, és a 13 PL mérkőzés alatt a legjobb négy közé jutás már kötelességnek számít a Vörös Ördögök számára, hiszen csak három ponttal vannak a harmadik helyezett Tottenham mögött.

 

 

A mai pletykák arról szóltak, hogy Solskjaert még a hét folyamán ki fogják nevezni a United menedzserének.

 

A Sky Sports Lindelöföt az ideiglenes menedzser jövőjéről kérdezték, aki a következőket mondta: "Amennyiben megkapja a munkát, örülni fogok."

 

"Ez nem az én dolgom, hogy eldöntsem, de természetesen nagyon örülök azoknak a dolgoknak, amelyek az érkezése óta történtek. Semmi rosszat nem tudok róla mondani."

 

"Ő a klub egyik legendája, tehát minden tud arról, hogy milyen itt játékosnak lenni, tehát amikor ő beszél, akkor mindig figyelned kell rá. Tudja, hogy miről beszél, mivel átélte mindezt. Ez is egy nagyon jó dolog."

 


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!