FA Youth Cup: United 4-0 Chelsea
Will Keane mesterhármasával és Ravel Morrison góljával a Vörös Ördögök kiütötték a Chelseat és 6-3 összesítéssel jutottak a döntõbe.
Több, mint 9000 nézõ elõtt az Old Traffordon fogadta a Manchester United U18-as csapata a Chelsea fiataljait. A vendégek az elsõ mérkõzést hazai pályán 3-2 arányban megnyerték és bizakodtak abban, sikerül bejutniuk a döntõbe.
Egészen a 38. percig továbbjutásra is álltak, ekkor Van Velzen a bal oldalon tört be a tizenhatosra, majd a tizenegyes pontnál álló Pogbát találta meg labdájával, aki lövésre gurította le az érkezõ Morrisonnak. Ravel lövése egy védõn megpattanva a kapus felett a hálóban kötött ki, 1-0 a Unitednek, összesítésben 3-3, idegenben lõtt góljainak köszönhetõen ekkor már a hazaiak álltak továbbjutásra.
Négy percet kellett várni az újabb gólra, ekkor Pogba játszott a bal szélen felfutó McGintyhez, aki remekül ívelt középre William Keane pedig közelrõl, védõk szorongatásából befejelte a United második gólját.
Kiválóan elosztották a gólokat a Vörös Ördögök, a második félidõre is hagytak kettõt. Az utolsó negyed óra kezdetén Morrison tört a Chelsea védelmére, a balján felfutó Blackettet hozta játékba, aki majd az alapvonalig elfutott, majd bepasszolt a rövid saroknál érkezõ Will Keannek, kinek lövése elõször elakadt a kapusban, de végül sikerült bekotornia a labdát a hálóba, ezzel módosítva 3-0-ra az eredményt.
Tunnicliffe szerzett a középpályán labdát a 85. percben, majd ugratta ki Will Keanet, akit a kapus elsodort saját tizenhatosán belül, a játékvezetõ pedig büntetõt ítélt. A tizenegyest a sértett maga lõtte a jobb alsó sarokba, bár a kapus jó irányba mozdult, nem tudott védeni, ezzel Keane mesterhármast elérve 4-0-ra módosította az állást.
Összesítésben 6-3-mal az FA Youth Cup döntõjébe került a Manchester United, ahol a Sheffield United ellenfele lesz.
FA Youth Cup
Manchester United 4-0 Chelsea
Old Trafford, 2011.04.20
United: Johnstone - M.Keane, Thorpe(csk), Fornasier, McGinty - Tunnicliffe, Pogba(Lingard 89), Cole, Morrison (Lawrence 90), van Velzen (Blackett 73) - W.Keane
Nem használt cserék: Coll, Massacci
Gólszerzõ: Morrison 38., Will Keane 42.,75., 86. (utóbbi 11-es)
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 34. fordulóVitality Stadium
2025-04-27 15:00
Premier League 33. forduló
Old Trafford
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
2025-04-13 17:30
2025-04-10 21:00
2025-04-06 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 33 | 75 | 31 | +44 | 79 |
2 | Arsenal | 34 | 63 | 29 | +34 | 67 |
3 | Manchester City | 34 | 66 | 43 | +23 | 61 |
4 | Nottingham Forest | 33 | 53 | 39 | +14 | 60 |
5 | Newcastle | 33 | 62 | 44 | +18 | 59 |
6 | Chelsea | 33 | 58 | 40 | +18 | 57 |
7 | Aston Villa | 34 | 54 | 49 | +5 | 57 |
8 | Bournemouth | 33 | 52 | 40 | +12 | 49 |
9 | Fulham | 33 | 48 | 45 | +3 | 48 |
10 | Brighton & Hove Albion | 33 | 53 | 53 | 0 | 48 |
11 | Brentford | 33 | 56 | 50 | +6 | 46 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Everton | 33 | 34 | 40 | -6 | 38 |
14 | Manchester United | 33 | 38 | 46 | -8 | 38 |
15 | Wolves | 33 | 48 | 61 | -13 | 38 |
16 | Tottenham | 33 | 61 | 51 | +10 | 37 |
17 | West Ham | 33 | 37 | 55 | -18 | 36 |
18 | Ipswich Town | 33 | 33 | 71 | -38 | 21 |
19 | Leicester City | 33 | 27 | 73 | -46 | 18 |
20 | Southampton | 33 | 24 | 78 | -54 | 11 |
Szavazás
TV műsor

Bournemouth - Manchester United
Premier League, 34. forduló