Pogba: A lezárások alatt sem változtak a céljaim
A Manchester United középpályása, Paul Pogba elmondása alapján a koronavírus világjárvány sem változtatta meg terveit régóta várt sérülésből történő visszatérése kapcsán.
Pogba a Boxing Day óta nem állhat csapata rendelkezésére lábfej sérülése okán és az egész szezont tekintve is csak 8 mérkőzés áll a neve mellett, de az angol futball határozatlan időre történt felfüggesztése során csak arra koncentrált, hogy újra maximális erőnléti állapotnak örvendjen.
"Van egy kis konditermem a házamban" - mondta Pogba a ManUtd.com kérdezz-felelekjében.
"Tudok egy kis edzésmunkát végezni, futni, biciklizni, kimenni a szabadba és kicsit labdázni. Folyamatosan mozgásban vagyok és egészségesen tartom magamat."
"Motiváltnak kell maradnunk, nincs más választásunk. Ez egy ilyen időszak és még nem tudhatjuk, hogy meddig fog tartani, de a fejemben továbbra is ott vannak a célok, egy napon pedig remélhetőleg vége lesz a világjárványnak is."
"Akkor pedig újra vissza fogunk térni a pályára, emiatt pedig készen kell állnunk. Magam részéről elég régóta hátráltattak sérülések, úgyhogy már alig várom, hogy újra a pályán lehessek és játszhassak."

A Premier League az összes U23-as és annál fiatalabb korosztály számára kiírt mérkőzést törölte a szezon hátralévő részére, amely értelmében a végső helyezésekről még nem született döntés.
Pogba is csatlakozott csapattársához, Marcus Rashfordhoz és tanácsokat adott a United akadémistáinak a krízis időszakára.
"Először is az a tanácsom, hogy maradjatok otthon, biztonságban és gyakoroljatok" - tette hozzá.
"Mindig meg lehet találni a módját a munkának és otthon bármilyen feladatot el lehet végezni. Felülések, fekvőtámaszok, stb."
"A hasra és karra végzett gyakorlatokhoz nincs szükség súlyokra vagy ilyesmikre. Csak dolgozni kell."
A megfelelő erőnléti állapotba kerülés mellett Pogbának arra is maradt ideje, hogy tartsa a kapcsolatot csapattársaival is a lezárások során.
"Beszélek Eric-kel (Bailly), Andreasszal (Pereira), Victorral (Lindelöf), Juannal (Mata) és Jesse-vel (Lingard)... mindannyian beszélünk, üzeneteket küldünk és ilyenek."
"Tartjuk a kapcsolatot és látunk mindenkit (a képernyőn)."
"Ha karanténba kellene vonulnom valamelyikükkel? Biztosan Eric Bailly lenne az. Egész nap képes megnevettetni!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |