Pogba: Két célunk van a szezonra
A Manchester United középpályása, Paul Pogba felfedte, hogy sok gyakorlás eredménye volt az a lapos, jól helyezett lövésből született gól, amit csütörtökön az Aston Villa elleni győzelem során szerzett.
A francia hajszálpontos lövéssel szerezte meg az utolsó gólunkat - és ezzel együtt a 100. találatunkat a szezonban - a birminghamiek elleni 3-0-s győzelem alkalmával, a mérkőzést követően pedig felfedte, hogy a hét során sokat dolgozott ezen a megoldáson.
Paul arról is mesélt, hogyan faragott előnyt saját maga részére abból, hogy ismeri a Villa kapusát, Pepe Reinát.

"Ma egyszer lőttem kapura, és valamennyire a kapust is ismertem, úgyhogy ezt már gyakoroltam az edzéseken" - mondta a Sky Sportsnak a mérkőzés után.
"Próbáltam az ezt megelőző mérkőzéseken is gólt szerezni, de nem sikerült, ma pedig végre megérkezett. Nagyon boldog vagyok, hogy minden képességemmel a csapatot segíthetem."
A győzelem azt is jelenti, hogy a United új Premier League rekordot állított fel, ezzel az első csapattá vált a bajnokság történetében, amelyik négy egymást követő mérkőzésen három, vagy több góllal nyert mérkőzést.
"Elégedettek vagyunk, de tudjuk azt is, hogy ezt fent kell tartanunk" - emelte ki Pogba.
"Edzés előtt már volt róla szó, hogy fent kell ezt tartanunk. Erről szól a Manchester United és mindig tartani akarjuk ezt a szintet."
"A mai és az elmúlt hetekben nyújtott teljesítmények remekek voltak, és ez a Manchester United mércéje."
"Nagyon sokáig sérült voltam, amikor csak magamra koncentráltam, hogy visszatérhessek és segíthessem a csapatot, amennyire csak tudom" - tette hozzá Paul, amikor a saját formájáról kérdezték.
"Két célunk van erre az évre: megnyerni az Európa-ligát és az FA-kupát. Erre koncentrálunk most."
"Nem nyertük meg a Premier League-t, úgyhogy ezek a céljaink. Semmit nem nyertünk [még] ebben az évben, úgyhogy sok munka vár még ránk."

A tegnapi eredmény biztosította a Vörös Ördögök számára, hogy a Bajnokok Ligája indulás elérése továbbra is a saját kezükben legyen. Ez azt jelenti, hogy a Leicester City elleni mérkőzésen az utolsó játéknapon ledolgozhatjuk a Rókák egy pontos előnyét.
"Saját magunk ellenségei is lehetünk" - mondta a középpályásunk a top négyért folytatott harcról.
"Játszanunk kell, de nem úgy, mint ahogy az első 15 percben tettük. Sokkal inkább a mérkőzés végének kell mércének lennie - a továbbiakban is így kell teljesítenünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ