Fletcher: Igazolások nélkül nem lesz top 4

Az egykori United-játékos szerint kulcsfontosságú a keret megerősítése.


Az átigazolási időszak végéhez közeledve már számos játékossal összeboronálták a Vörös Ördögöket a különböző médiumok, többek között Luka Jovic-csal, vagy a Jadon Sancho alternatíváját jelentő Ousmane Dembelével.

 

A United idén egyelőre csak az Ajaxnál nevelkedett Donny van de Beeket csábította el az Old Traffordra, ugyanakkor Darren Fletcher a csapat versenyképességének biztosítását az új érkezőkben látja.

 

"Nem könnyű jó üzletet kötni, az árak felfelé szöknek, a tárgyalások során pedig nehéz mindkét fél számára megfelelő feltételeket találni" – mondta a skót.

 

"Ezzel párhuzamosan a frusztráció növekszik – Ole, a szurkolók, valamint a klub körül is –, mivel a Chelsea és más együttesek is idejekorán megtették a szükséges lépéseket, így a transzferekre szolgáló tömérdek mennyiségű pénzt nem az utolsó pillanatokban kell pánikszerűen elkölteniük, mint amire most valószínűleg Ed Woodwardék kényszerülnek."

 

 

"Úgy érzem, Ole Gunnar Solskjaer – tekintve azt, honnan, hová jutott vele a klub – megérdemli a kiszemelt játékosokat. Tudom, hogy mindig a csapat érdekeit tartja szem előtt, de néha saját magára is oda kellene figyelnie, hiszen évről évre az együttes teljesítménye alapján ítélik meg az ő munkáját is."

 

"Mindenki azonnal akarja látni az eredményeket, hogy újra régi fényében csillogjon a Manchester United. Ehhez 3-4, vagy akár 5 ember is elengedhetetlen, hogy képesek legyenek felvenni a versenyt a Liverpoollal. Ha nem sikerül szerződtetniük, még a négy közé jutás is problémás lesz."

 

"Nem szeretném látni azt a nyomást és kritikát, ami adott esetben ezért Oléra zúdulhat, mert szerintem remek úton halad."

 

"A vezetőségnek támogatnia kell őt. Most már csak néhány nap áll rendelkezésükre, hogy hozzá segítsék azoknak a leigazolásához, akiket kinézett magának."

 

A United Brightonban aratott kettős győzelmét követően legközelebb a Tottenham gárdáját látja majd vendégül.


Goal.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!