Rashford: Ole taktikája tökéletes volt
Marcus Rashford dicsérte menedzsere taktikáját, mely révén a Manchester United legyőzte ismét a Paris Saint-Germaint.
Ahogyan 2019 márciusában, most is az akadémián nevelkedett játékos döntötte el a találkozót egy remek lövéssel.
A szerelem fővárosában elért győzelem utáni nyilatkozatában a hősünk a menedzsert méltatta.
"Azt gondolom, a menedzser teljesen jól kitalálta a dolgot. A rendszer lehetővé tette számunkra, hogy előre játékban kifejezzük magunkat, miközben szoros védekezést alkalmaztunk. Úgy vélem, úgy csináltuk, ahogy csak tudtuk" - mesélte Marcus. "Természetesen ez egy nagy győzelem és tökéletes pozícióba hoz minket, mert sokat fejlődhettünk."
"Remek teljesítmény, olyan, amire sokat építhetünk. Mindig hiszek a csapatban, játékosként fontos, hogy hinnem kell a menedzser által megálmodott rendszerben. Ma fantasztikusan tettük ezt."
Az angol válogatott labdarúgó további magyarázatot adott arra, miért tudott a United győztesen kijönni a BL csoportkörös nyitányból.

"Időnként nehéz volt, mint mondtam korábban, magas intenzitáson tartottuk a játékot. Olykor igen mélyen védekeztünk. Van pár hihetetlen játékosuk, Neymar, Mbappe, Di Maria. Olyanok, akik előre játszanak. A bekkjeink hihetetlenül védekeztek és amikor így védekezel, ember az ember ellen, nagyszerű dolgokat alkothatunk."
Rashford arról is említést tett, mennyire fontos volt, hogy jól induljon a csapat a csoportküzdelmeken.
Jövő héten a United hazai pályán fogadja az RB Leipzig együttesét, amely tegnap legyőzte a török Basaksehirt. Azt a mérkőzést közrefogja majd két bajnoki, a Chelsea és az Arsenal ellen.
"Szép érzés ez" - folytatta Marcus. "Ennél is fontosabb, hogy nyertünk. A nap végére erős pozícióban vagyunk a csoportban. Ez az első találkozó. A koncentráció és az intenzitás, amit ma mutattunk, a következő PL-meccsen is látszódnia kell."
A tavalyi BL-döntős ellen kiváló teljesítmény ellenére Rashford nem gondolja, hogy a csapatnak hasonló megközelítést kellene követnie az elkövetkezendő találkozókon is.
"Különböző mérkőzések eltérő taktikát igényelnek. De amin nem kell változtatnunk, az az intenzitás, a mentalitás, hogy megnyomjuk, amikor kell, megértsük, amikor mélyen kell védekeznünk. Kulcsfontosságú volt számunkra az intenzitás, amit 90 percnél is tovább alkalmaztunk. Boldogok vagyunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Marcus Rashford
Bajnokok Ligája
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 29 | 44 | 40 | +4 | 44 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 30 | 22 | 52 | -30 | 16 |