Beharangozó: Everton - Manchester United

A Premier League 8. fordulójában a Vörös Ördögök Liverpool kékebbik felébe látogatnak.


Két hét válogatott szünet következik a klubcsapatok életében, előtte azonban még egy megmérettetés vár Solskjaer csapatára az Everton ellen. A szerdai és a múlt hétvégi teljesítmény után bőven van javítani valója a norvég csapatának és valljuk be ehhez az Everton ideális ellenfél lehet. Egyből meg is jegyezném, hogy nem azért, mert könnyű ellenfélnek tűnik a Carlo Ancelotti által irányított csapat, hanem azért, mert az egymás ellen lejátszott legutóbbi 3 mérkőzés alkalmával a United nem tudta legyőzni a Stolverkosok csapatát (tehát kellő erősségű csapat az Everton ahhoz, hogy valamit villanthassanak a United játékosai). Ebből a három találkozóból az egyik Liverpoolban lejátszott mérkőzést az Everton 4-0-ra megnyerte, a másik két találkozó pedig döntetlennel zárult.

 

Az olasz mester irányításával mondhatni szárnyalnak a liverpooli kékek, hiszen 7 fordulót követően a 4. helyen tanyáznak a bajnokságban. A 3 pont megszerzése is fontos Ancelotti fiainak, hiszen másik két csapat is azonos pontszámmal áll az Everton mögött a tabellán. Illetve az ezek mögött tanyázók is 1-2 pontra vannak csak attól, hogy előzzenek. A szárnyalást mégis beárnyékolja, hogy az első 4 bajnokiját nyerte meg a csapat, azóta nem tudtak győzni.

 

A Vörös Ördögök számára is létfontosságú 3 pontot érhet egy győzelem, amivel Solskjaer csapata elkezdhetne felzárkózni a tabellán a riválisokhoz. Vereség esetén azonban még az is összejöhet, hogy a 8. fordulót követően a United a 17. helyre csúszik. A norvég menedzser jövőjét illetően is fontos 3 pont lehet, hiszen a hét második felében ismét erősödtek a hangok, melyek Pochettino nevét kiabálják. Tény, hogy jelenleg a klub vezetése a nyilatkozatok alapján kiáll Ole mellett, így ezzel a témával majd a jövőben és másik cikkben lesz érdemes foglalkozni.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Everton: Gbamin, Richarlison, Delph

 

United: Bailly, Jones

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United legutóbbi 6 idegenbeli bajnokiját megnyerte.

 

A Stolverkosok legutóbbi 15 hazai bajnokijukból 14 alkalommal veretlenek maradtak.

 

Minden sorozatot figyelembe véve a Vörös Ördögök a legutóbbi 12 Everton elleni mérkőzésükön 11 alkalommal veretlenek maradtak.

 

A 2019/20-as szezonban lejátszott két bajnokijukon 1-1 lett a végeredmény.

 

A United összesen 36 alkalommal győzte le az Everton csapatát a Premier League küzdelmeiben, ami az angol csapatok között a legjobb teljesítménynek számít egy adott ellenféllel szemben. Ugyan így rekord a United 16 idegenbeli győzelme is a Goodison Parkban. Ugyanezt a győzelmi mutatót a Villa Parkban is birtokolja a United.

 

A fenti sorokkal kicsit ellentétes, hogy a legutóbbi 12 Everton elleni idegenbeli találkozójából a United csak 3 alkalommal tudott nyerni, emellett 4 döntetlen és 5 vereség szerepel még.

 

A Stolverkosok remek rajtot vettek a bajnokságban és első 4 találkozójukat meg is nyerték, azonban az ezt követő 3 mérkőzésen képtelenek voltak nyerni (1 döntetlen, 2 vereség).

 

Az Everton csapata legutóbbi 15 bajnokijából hazai pályán csupán egy alkalommal szenvedett vereséget Marco Silva távozása óta (2019. december).

 

A liverpooli csapat legutóbbi 8 találkozóját nem úszta meg kapott gól nélkül, ha minden sorozatot figyelembe veszünk.

 

Carlo Ancelotti menedzserként 5 alkalommal találkozott a Manchester United csapatával és csupán 1 alkalommal szenvedett vereséget az olasz tréner által irányított csapat. Emellett 3 győzelem és 1 döntetlen a mérlege.

 

A Manchester United beállíthatja az 1993-as klubrekordot, ha a szombati találkozót megnyeri. 7 idegenbeli győzelem zsinórban.

 

Ha nem sikerül az Evertont legyőznie a Vörös Ördögöknek, akkor felállítja az első hét mérkőzésen elért legalacsonyabb pontszám "rekordját" Solskjaer csapata. A jelenlegi "rekordot" az 1989/90-es szezonban állította be a csapat.

 

Ole csapata ebben a szezonban csupán 43 percig vezetett a mérkőzésein. Ennél rosszabb mutatóval csak a Burnley és a Sheffield United rendelkezik.

 

Marcus Rashford eddigi 9 szerepléséből az Everton ellen egyszer sem talált be a Stolverkosok kapujába.

 

Ole Gunnar Solskjaer menedzserként eddig 4 találkozón ült kispadon (2 Cardiff, 2 United) és ezidáig egyszer sem tudta az általa irányított csapat legyőzni az Evertont. 2 döntetlen és 2 vereség a norvég mérlege.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 201 mérkőzés - 88 United győzelem, 46 döntetlen, 67 Everton siker - gólarány 296/279 a United javára

 

Premier League: 56 mérkőzés - 36 United győzelem, 11 döntetlen, 9 Everton siker - gólarány 102/53 a United javára

 

 

A csapatok formája a legutóbbi 5 bajnokijuk alapján:

 

Everton: Gy, Gy, D, V, V

 

United: Gy, V, Gy, D, V

 

 

A legutóbbi 5 egymás elleni bajnoki eredménye:

 

Everton - United 1-1 (2020.03.01.)

 

United - Everton 1-1 (2019.12.15.)

 

Everton - United 4-0 (2019.04.21.)

 

United - Everton 2-1 (2018.10.28.)

 

Everton - United 0-2 (2018.01.01.)

 

 

A csapatok legjobb góllövői a bajnokságban:

 

Everton: Calvert-Lewin 8 gól, Rodríguez 3 gól, Keane 2 gól

 

United: Fernandes 3 gól, Rashford 2 gól

 

 

Premier League, 8. forduló

Everton - Manchester United

Goodison Park, 2020.11.07. 13:30

 

A találkozó játékvezetője: Paul Tierney

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Everton: Pickford - Digne - Keane - Mine - Coleman - Gordon - Allan - Doucouré - Sigurdsson - Rodríguez - Calvert-Lewin

 

United: De Gea - Telles - Shaw - Maguire - Lindelöf - Wan-Bissaka - Fred - McTominay - Fernandes - Rashford - Martial

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 0-1

 

A találkozót a Digi Sport 1 és a Fanatics TV élőben közvetíti!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!