Deschamps: Pogba nem lehet boldog a Unitednél
A francia válogatott szövetségi kapitánya, Didier Deschamps szerint Paul Pogba "nem lehet boldog" attól, hogy a kispadra került és nem az eredeti posztján szerepel a Manchester Unitedben.
Pogba a Tottenham Hotspurtől elszenvedett 6-1-es bajnoki vereség óta lejátszott hét mérkőzés során csak kétszer volt a kezdőcsapat tagja, az Arsenal és az Everton elleni bajnokikon rövid időre pedig arra kérték, hogy játsszon balszélsőt.
A Manchester United nemrég érvényesítette a Pogba szerződésében rendelkezésükre álló egy éves hosszabbítási opciót, de a középpályás jövőjével kapcsolatos pletykák továbbra is a felszínen maradtak és még mindig élénk a szóbeszéd arról, hogy a Real Madridhoz igazolhat.
Deschamps tudja, hogy a jelenlegi helyzete elégedetlenséget szül Pogbaban és a következő napokban szeretne erről beszélni a 27 éves játékossal a francia válogatott edzőtáborában.
"Jól ismerem Paul-t, ő pedig jól ismeri a keretet. Olyan helyzetbe került a klubjánál, amitől nem lehet boldog, sem a játéklehetőség, sem a pályán betöltött pozíciója kapcsán" - kezdte Deschamps a France Footballnak.

"Nem a legjobb napjait éli, sorozatos sérülései voltak, koronavírussal fertőződött meg, amelyek szintén nem voltak rá jó hatással. Újra meg kell találnia a korábbi ritmusát."
"Az októberi [válogatott] mérkőzéseken jól szerepelt, amikor szerepet kapott és ritmustalansága ellenére kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Mindazonáltal azt nem állíthatjuk, hogy klubszinten tündökölne."
"Számomra ez nem jelent problémát, de én is keményen dolgozok az ő menedzselésén. Ha egy játékos boldogtalan klubszinten, akkor annál boldogabban fog játszani a francia válogatottban. Ő majd el fogja nekem mondani, hogy miként érez és mivel nagyon jól ismerem, ezért azt is tudom, hogy a dolgok pozitív irányba fognak változni. Az ő felelőssége is, hogy erre minden korábbinál nagyobb erőfeszítést tegyen."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló