Rio tiszteletre int Oléval szemben
A United legendája azt állítja, a vezetőség nem folytatott egyeztetéseket a háttérben a menedzser távozása kapcsán.
Nem megszokott az Old Trafford környékén, hogy állandó témát szolgáltat a menedzserváltás a gárda egy-egy rossz produkcióját követően.
Az Ole Gunnar Solskjaer pozícióját megkérdőjelező pletykákból túl sok jutott az elmúlt időszakra – véli Rio Ferdinand.
A Goodison Parkban elért 3-1-es siker valamennyire csökkentette a Solskjaer vállára nehezedő nyomást, de az ex-Tottenhames Mauricio Pochettino körül terjengő hírek születése továbbra is folyamatos.
Ferdinand csalódott, hogy egy hektikus teljesítményre képes kerettel is a legjobbját nyújtó edző posztja ennyire bizonytalan a közvélemény számára.
"A Manchester Unitednek meggyőző eredményre volt szüksége a hétvégén" – mondta az egykori bekk.
"Győzelmi kényszer alatt állt a csapat és a stáb, de kimentek a pályára a fiúk és megtették a magukét."
"Hogy őszinte legyek, a média egy kissé tiszteletlen Ole irányába. Szinte biztosra veszik Pochettino manchesteri állását, már most úgy állítják be, mint a Vörös Ördögök menedzseri székének jövendőbeli várományosát."
"Egy igazán megbízható forrásból tudom, nem folytak tárgyalások Mauricio esetleges szerződtetéséről, nem kezelné ilyen módon a klubvezetés Solskjaert. Úgy gondolom, ezt fontos kiemelni."
"Persze lehet ötletelni, mi lenne a legideálisabb az együttes számára, ez benne van a pakliban. De hogy egy olyan dolgot könyvelnek el így előre, aminek nincs is valódi alapja, az nem helyes."
"Jelenleg még Ole kezében a kormány, csapata pedig mindig kicsikarta a lehető legjobb eredményt, mikor nagyon égett a ház."
A válogatott szünet előtt tehát a United visszatért a győzelmi útra, most pedig van egy kis idejük kitalálni, hogyan építkezzenek tovább.
A norvég szakember alakulata november 21-én hazai környezetben lép újra pályára a Premier League-ben.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló