Leboeuf: Aggódom Martialért
A francia legendát egyre jobban aggasztja honfitársa gólképtelensége.
Anthony Martial a legutóbbi, West Brom elleni bajnokin sem talált be 90 perc alatt, így egyelőre nincs gólja idén a Premier League-ben.
A 9-es ajtó-ablak ziccert puskázott el az első félidőben, mikor közeli lövésénél farkasszemet nézett Sam Johnstone-nal, azonban az egykori United-akadémista hatástalanította próbálkozását. A meccs további részében sem tudott Anthony igazán hatást gyakorolni a játék alakulására center pozícióban.
A Unitednek végül a házi góllövőlistát vezető Bruno Fernandes újrarúgatott büntetőjére volt szüksége ahhoz, hogy szűkösen, de behúzza a 3 pontot az Old Traffordon az eddig nyeretlen birminghami gárda ellen.
Martial ez idáig csak a Bajnokok Ligájában volt eredményes, de minden újabb góltalan szereplését követően erősödnek azok a hangok, amelyek az új szerzeményt, Edinson Cavanit látnák a kezdőcsapatban a francia kárára.
A válogatott szünetben a Vörös Ördögök csatára a nemzeti tizenegyben is jó néhány helyzetet hagyott ki, társainak 3 alkalommal is sikerült helyzetbe hozniuk őt.
Frank Leboeuf nyugtalan a 24 éves játékos formáját illetően, és szeretné, ha könyörtelen befejezővé válna a tizenhatoson belül.
"Gyenge, elképesztően gyenge" – értékelte az egykori labdarúgó a United hétvégi meccsét.
"Aggódom Martial miatt. Fantasztikus dolgokra képes, mikor magabiztosan játszik..."
"De a West Brom ellen ismét hibázott. Egy világklasszis számára könnyed gólszerzési lehetőség lett volna az előtte nyíló sansz."
"Kíméletlennek kell lennie... Nagyon nem tetszett a csapat produkciója, borzasztóan festettek a pályán."
"Még a vendégek is majdnem képesek voltak összehozni 2 gólt. A szombati teljesítménnyel nem fogják tudni felvenni a versenyt egy top együttessel sem."
"Sokkal többet kell mutatniuk – elvégre a Manchester Unitedről van szó!"
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló