Rashford csapatát figyelmeztette
Marcus Rashford kijelentette, a Manchester Unitednek fel kellene hagynia azzal a szokásával, hogy gólelőnyt ajándékoz ellenfeleinek idegenben.
A Vörös Ördögök a London Stadiumban megrendezett West Ham United elleni bajnokijukon is hátrányból fordítva nyertek 3-1-re, amely sorozatban már szezonbeli ötödik idegenbeli sikerük volt a Premier League-ben.
A forgatókönyv szinte megegyezett a csapat eddigi négy, Brighton, Newcastle, Everton és Southampton felett otthontól távol aratott győzelemével, ugyanis Ole Gunnar Solskjaer legénységének ezeken a mérkőzéseken is egy vagy két gólos hátrányból felállva kellett kiharcolni a 3 bajnoki pontot jelentő sikereket.
Rashford a fővárosi összecsapáson a szünetet követően állt be Bruno Fernandessel karöltve, az angol válogatott csatár pedig eredményes is tudott lenni a United harmadik találatát jegyezve Paul Pogba és Mason Greenwood góljait követően. Rashford azonban tudja, hogy a United nem adhat folyamatosan ekkora előnyt az ellenfeleknek.
"Be kell fejeznünk ezt" - kezdte a Sky Sports-nak.
"Ha képesek lennénk többször kapott gól nélkül lehozni a meccseinket, akkor többször nyerhetnénk. Az jó, hogy a bekapott gólunkat követően megmutattuk milyen szellemiség lakozik bennünk és fordítani tudtunk, de az ideálisabb lenne, ha nem kapnánk gólokat."
A United egy felejthető első órát produkált a Kalapácsosok otthonában, de a parádésra sikerült utolsó 30 perc megfordította a szerencséjüket.

"Minden ezen múlik" - tette hozzá Marcus.
"Elég jól tudtunk védekezni, annak ellenére, hogy volt a pályán néhány veszélyes játékosuk, akik képességeit leginkább az első félidőben tudták kiaknázni kontratámadásokból."
"Nagyon veszélyesek voltak a támadásaik, de sikerült csak egy gólt kapva lehoznunk az első játékrészt. A szünetben mindig lehetőség van kicsit rendezni a sorokat és új fókusszal kijönni a fordulást követően, mi pedig így is tettünk."
De milyen szavak hagyták el a menedzser száját a félidőben az öltözőben?
"Szerintem néha nem az a fontos, hogy mit mond, hanem hogy mit lát a pályán."
"Az első félidőben egyértelművé vált, hogy nem vagyunk képesek a védelmük mögé kerülni. Volt néhány jobb megmozdulásunk, de nem igazán tudtunk veszélyt jelenteni a védelmükre vagy a kapusukra. A második félidőben a csapat tudta, hogy mit kell tenni és minden csak azon múlt, hogy képesek vagyunk-e kimenni a pályára és véghez vinni."
A mérkőzésen március óta először lehettek jelen nézők a Premier League-ben. 2000 West Ham szurkoló ülhetett a London Stadium lelátóján, amely látvány és hangulat szempontjából is örömére szolgált Rashfordnak.
"Lenyűgöző. Ez egy olyan eleme a játéknak, amelyről mindenki tudta, hogy nagyon hiányzik és ez az, ami igazán különlegessé teszi."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |