Ed Woodward újévi üzenete

Ed Woodward dicsérte az Ole Gunnar Solskjaer és játékosai által bemutatott ez évi fejlődést, miután a Vörös Ördögök 2021-nek úgy vághatnak neki, hogy még a bajnokságban és három kupasorozatban is eséllyel pályázhatnak a végső győzelem megszerzésére.


A holnapi, Aston Villa elleni mérkőzés kapcsán kiadott meccsnapi programmagazinban megjelent újévi üzenetében az ügyvezető alelnök a csapat pozitív formájáról beszélt, legutóbbi 10 angliai mérkőzésükből ugyanis nyolc győzelem mellett csak kétszer értek el döntetlent, ez pedig "lélekemelő" volt a hónapok óta tomboló koronavírus világjárvány közepette.

 

Woodward szerint a csapat "jól birkózott meg a kihívásokkal teli körülményekkel" a szurkolók nélküli stadionokban, megemlítve, hogy egyik csapatnak sincs jobb mérkőzésenkénti pontátlaga a Premier League-ben, mint a Unitednek, mióta júniusban zárt kapuk mögött újraindulhatott a bajnokság. Emellett rámutatott az előző szezonhoz képest mutatott fejlődésre is, ugyanis a 2019/20-as idény hasonló pontjánál 9 ponttal, 4 győzelemmel és 8 rúgott góllal állnak jobban jelen pillanatban.

 

"Számos, ehhez hasonló pozitív statisztikai adat áll rendelkezésre, amely megmutatja, hogy milyen fejlődés történt Ole Gunnar Solskjaer irányítása alatt az elmúlt évben" - írta.

 

"De ez csak egy oldalról világít rá a történtekre. Ugyanennyire fontos a színfalak mögött folyó munka a folyamatos győztes kultúra visszaépítésére, a klub tradícióinak megfelelő támadó futball játszatása olyan fiatalokból álló csapattal, ahol a saját nevelésű tehetségeket a világklasszis igazolások egészítik ki."

 

"Egyre közelebb kerülünk ezekhez a céljainkhoz, miközben a keretünk is fejlődik az olyan játékosok érkezésével, mint Bruno Fernandes, Donny van de Beek, Alex Telles és Edinson Cavani."

 

"Folyamatos erősítéseink jól mutatják a klub rugalmasságát, illetve az Ole támogatásával kapcsolatos elkötelezettségünket, amellett, hogy igyekszünk fegyelmezettek is maradni egy hihetetlenül nagy kihívásokkal teli időszakban."

 

"Mint mindig, az számunkra a prioritás, hogy trófeákat nyerjünk és mivel a csapat úgy vághat neki az új évnek, hogy még négy fronton is harcban áll, így optimistán léphetünk át 2021-be."

 

 

Woodward elismerte, hogy a futball "egy örvendetes figyelemelterelés" volt a hamarosan magunk mögött hagyott évben, ettől függetlenül "továbbra is hihetetlenül erőt próbáló időszak ez a világ minden egyes közössége számára".

 

"Számos szurkolónk személyesen is érintetté vált a koronavírusban és szeretnénk őszinte részvétünket kifejezni mindazok felé, akik elvesztették szeretteiket" - tette hozzá.

 

"Sokan a járvány elleni harc frontvonalában tevékenykedtek, legyen szó az egészségügyben dolgozókról vagy a közösségek működését fenntartókról, emiatt pedig szeretnénk őket legmélyebb megbecsülésünkről és elismerésünkről biztosítani."

 

"Tudjuk, hogy milyen súlyos gazdasági és szociális problémákat okozott a járvány, éppen ezért a Manchester United Alapítvány fantasztikus munkája révén mi is ráerősítettünk a saját közösségünkről való gondoskodásra. Ennek keretében többek között hátrányos helyzetű gyermekek számára 80 ezer meleg étel eljuttatásáról gondoskodtunk a FareShare manchesteri kirendeltségével karöltve a karácsony előtti időszakban, ezzel is hozzájárulva az inspiráló Marcus Rashford vezette szélesebb körű gyermekéhezés elleni kampányhoz."

 

"Marcus erőfeszítései jól demonstrálják, hogy a futball erejét jó dolgokra is lehet használni, mi pedig hihetetlenül büszkék vagyunk rá ezért."

 

Woodward azt is elmondta, hogy rövid távon egy nehéz téli időszak elébe néznek, de a közép és hosszabb távú kilátások már pozitívabbnak tűnnek a járvány elleni vakcina megérkezésével.

 

"A számos pozitív hozadéka közül az egyik a szurkolók fokozatos visszatérése lehet a stadionokba, mi pedig már alig várjuk, hogy a mieink visszatérhessenek az Old Traffordra."

 

Üzenete zárásaként Woodward köszönetet mondott a szurkolók 2020-as lojalitásáért és mindenkinek boldog és egészségben gazdag boldog új évet kívánt.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!