Rashford: Hogyan állunk ki az AC Milan ellen

Marcus Rashford elmondása szerint a Manchester Unitednek le kell támadnia a milánóiakat, hogy megszerezzék a továbbjutáshoz szükséges gólokat az Európa-liga következő fordulójába.


A Vörös Ördögök a Rossonerivel találkoznak a San Siroban, miután az Old Traffordon 1-1-es döntetlent értek el. Míg egyes vélemények szerint az olaszok Kjaer góljának köszönhetően előnyben vannak, addig mások szerint egy olyan csapat ellen, amelyik idegenben több, mint egy éve kiemelkedően teljesít ez az eredmény nem lesz elegendő.

 

Ole Gunnar Solskjaer játékosainak 90 perce lesz, hogy kivívják a továbbjutást. Két gól esetén pedig már egy döntetlen is elég lehet a következő körös kvalifikációhoz. Annak ellenére, hogy Anthony Martial és Edinson Cavani sem lesz ott az esti mérkőzésen Marcus Rashford felvázolta, hogy a bátor fellépés meghozhatja a kívánt eredményt.

 

"Közel vagyunk a szezon végéhez és most fog eldőlni, hogy nyerhetünk-e trófeákat, vagy sem" - mondta az angol válogatott támadó a klubmédiának. "Mindannyian felkészültünk mentálisan az előttünk álló időszakra."

 

"Úgy lépünk ki a gyepre, hogy gólokat akarunk szerezni és megnyerjük a találkozót. Egyszeri alkalomról van most szó és aki gólokat szerez, az továbbjut. Ezzel a mentalitással fogunk játszani."

 

Rashford összesen 17 találatot jegyez az európai porondon, ami több, mint bármelyik másik csapattársa által szerzett gólok mennyisége, egy újabb találattal pedig a 3. helyen szerepelne a klub legjobb góllövőinek sorában a nemzetközi kupákat tekintve. Az első két helyen Dennis Law és Sir Bobby Charlton áll jelenleg.

 

 

Ha a támadószekció hasonló lesz, mint a West Ham elleni, akkor Mason Greenwood társaságában rohamozhatják Donnarumma kapuját az angolok. A milánói csapatban ott lehet a 39 éves Zlatan Ibrahimovic, akit az orvosi stáb játékra alkalmasnak titulált. A svéd csatár a héten jelentette be, hogy visszatér hazája válogatottjába is.

 

Marcus bár tudja, hogy mekkora veszélyt jelent Zlatan a pályán, mégis annak örülne, ha korábbi csapattársa játszana. Az angol támadó bízik abban, hogy hamarosan beírják nevüket a nemzetközi kupák történetébe Kylian Mbappé, Erling Haaland, Cristiano Ronaldo és a többiek mellé. Ehhez azonban nem szabad, hogy a svéd óriás beárnyékolja az estjüket.

 

"Örülök, hogy újra láthatom majd őt, remélem pályán lesz, hiszen egy nagyszerű játékos és a nagyszerű játékosok képesek jobbá tenni a mérkőzéseket" - mondta Marcus a veterán csatárról.

 

"Nagyon sokat segített nekem és figyeltem miként készül fel mentálisan is a találkozókra. Egy igazi vadállat a jó értelemben véve szellemileg és fizikailag is. Magával hozta ezt a mentalitást Manchesterbe és Milánóba is."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

AC Milan - Manchester United

Európa-liga nyolcaddöntő 2. mérkőzés, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!