Matic: Felfrissülve várjuk a Leeds elleni meccset
Az idényben először volt alkalma a United játékosainak, hogy két találkozó között egy egész hetet tudjanak pihenéssel és felkészüléssel tölteni. Nemanja Matic szerint a Manchester United pedig készen áll a Leeds elleni bajnoki mérkőzésre.
Ez lesz az első bajnoki kirándulás az Elland Roadra 2003 októbere óta a Vörös Ördögök számára, akik múlt héten vasárnap 3-1-re legyőzték a Burnley csapatát. Ebben a szezonban a United játékosai átlagosan 4 naponta játszottak mérkőzést, szeptember óta 52 találkozót összesen. Ez egy intenzív etap volt és Nemanja Matic szerint mindenki örült ennek a kis pihenőnek és az edzőpályán töltött időnek.
"Egy teljes hetünk volt edzeni és felkészülni" - mondta a ManUtd.comnak. "A játékosok frissek, készen állunk, boldogok vagyunk és felkészültünk, hogy megmutassuk mire vagyunk képesek a Leeds ellen."
"Edzés előtt mondták nekünk, hogy 2019 augusztusa óta nem volt két meccs között egy teljes hetünk a felkészülésre, mert mindig volt hét közben is mérkőzésünk. Szóval nagyon jó volt egy kicsit feltöltődni."
"Nagy meccs vár ránk. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy ez mit jelent a szurkolóinknak. Nagyon érdekes lesz ez a találkozó és azért megyünk oda, hogy elhozzunk 3 pontot."
A vasárnapi meccs előtt természetesen többen felemlegették a két csapat decemberi, 6-2-re végződött találkozóját, amelyen Scott McTominay 3 perc elteltével duplázni tudott.
"A legutóbbi mérkőzésünkön 8 gól született és most is érdekes meccset várunk. Természetesen nagyon tiszteljük őket, tudjuk, hogy jó csapat remek irányítással. És nagy csapatnak tartjuk őket. Nagyon izgalmas lesz nekünk és a szurkolóknak is."

Legutóbbi Elland Roadon tett látogatása során a Unitedben Michael Owen duplázott és egy bizonyos Paul Pogba is bemutatkozhatott a felnőtt csapatban, a United pedig 3-0-ra nyert. Matic középpályás társa a vasárnapi mérkőzésen a 200. találkozóján lép pályára a klubban és ez csupán egy dolog a rengeteg érdekes történet közül, ami a két csapat közös múltját illeti.
A United vasárnapi győzelme esetén Solskjaer csapata zsinórban a 6. bajnokiját nyerné meg, amivel a Vörös Ördögök továbbra is nyomást tudnának gyakorolni a listavezető Manchester City csapatára.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Leeds United - Manchester United
Premier League, 33. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Premier League 38. forduló
Amex Stadium
2026-05-24 17:00
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 38 | 71 | 27 | +44 | 85 |
| 2 | Manchester City | 38 | 77 | 35 | +42 | 78 |
| 3 | Manchester United | 38 | 69 | 50 | +19 | 71 |
| 4 | Aston Villa | 38 | 56 | 49 | +7 | 65 |
| 5 | Liverpool | 38 | 63 | 53 | +10 | 60 |
| 6 | Bournemouth | 38 | 58 | 54 | +4 | 57 |
| 7 | Sunderland | 38 | 42 | 48 | -6 | 54 |
| 8 | Brighton & Hove Albion | 38 | 52 | 46 | +6 | 53 |
| 9 | Brentford | 38 | 55 | 52 | +3 | 53 |
| 10 | Chelsea | 38 | 58 | 52 | +6 | 52 |
| 11 | Fulham | 38 | 47 | 51 | -4 | 52 |
| 12 | Newcastle | 38 | 53 | 55 | -2 | 49 |
| 13 | Everton | 38 | 47 | 50 | -3 | 49 |
| 14 | Leeds United | 38 | 49 | 56 | -7 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 38 | 41 | 51 | -10 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 38 | 48 | 51 | -3 | 44 |
| 17 | Tottenham | 38 | 48 | 57 | -9 | 41 |
| 18 | West Ham | 38 | 46 | 65 | -19 | 39 |
| 19 | Burnley | 38 | 38 | 75 | -37 | 22 |
| 20 | Wolves | 38 | 27 | 68 | -41 | 20 |