Shola példaképei a felnőtt csapatban
Shola Shoretire elárulta, hogy a Manchester United felnőtt csapatának több fiatal játékosa is tökéletes és követendő példa számára.
A tinédzser nagyszerű szezont tudhat maga mögött, hiszen a Newcastle elleni találkozón bemutatkozhatott a United felnőtt csapatában és az idény utolsó bajnokiján, a Wolves ellen is pályára léphetett.
A 17 éves fiatalember az egész szezont az U23-as csapatnál töltötte, ahol rengeteget fejlődött az elmúlt év során. Kora szerint viszont az U18-as csapatnál lett volna, de teljesítménye miatt magasabb szintre került.
Arra a kérdésre, hogy mennyit játszott a korosztályának megfelelő csapatokban azt válaszolta: "Ha jól emlékszem, amióta elkezdtem futballozni mindig egyel magasabb korosztályban játszottam. Ez rengeteget segített nekem, mert arra ösztönzött, hogy gyorsabban tanuljak és fejlődjek, hiszen alapesetben nem tartoznék oda, a nagyobbak közé."
"Azt gondolom, hogy megfelelő tudással, technikával kell rendelkezni, ebből kifolyólag pedig nagyon nagyon tisztelem és felnézek Juan Mata-ra. Nem ő a legmagasabb, nem ő a legerősebb fizikumú játékos, de az biztos, hogy a legokosabb, akit valaha is láttam játszani. Mindig két lépéssel az ellenfelek előtt jár és ezért nagyon csodálom őt."

A felnőtt csapatban Shola együtt edzhet több hasonló korú játékossal is, hiszen általánosan elmondható a Unitedről, hogy mindig is segítette a fiatal, tehetséges játékosok fejlődését. Mason Greenwood és Marcus Rashford is hasonló utat jártak be az Akadémiától kezdve az első csapatig, így megkérdeztük a fiatal támadót, hogy adtak-e neki tanácsot arra vonatkozóan, hogy miként tud a leggyorsabban alkalmazkodni a kihívásokhoz.
"Igen, rengeteget segítettek. Amikor edzésen vagyunk, sokat kérdezek tőlük és mindig választ kapok. Hasonlóak az élményeik, így tudják mi van bennem. A tapasztalataikból tanulhatok és mindenben segítenek. Naponta megteszik ezt, fantasztikusak."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |