Beharangozó: QPR - Manchester United

A Queens Park Rangers lesz a Manchester United soron következő ellenfele a felkészülési szezonban.


A javarészt fiatalokból álló Manchester United első felkészülési találkozóját megnyerte idegenben, a Derby County csapata ellen 2-1-re, most pedig a QPR fogadja Solskjaer alakulatát a Kiyan Prince Foundation Stadionban, ismertebb nevén a Loftus Road-on.

 

A QPR a Kosokhoz hasonlóan szintén a másodosztályban szerepel, azonban az előző szezon jobban zárták, mint Rooney csapata, hiszen a 9. helyen végeztek, így nem kellett izgulniuk, hogy kiesnek. A két csapat legutóbbi találkozójára még 2015 januárjában került sor, a Premier League akkori kiírásának 22. fordulójából, a mérkőzést pedig idegenben nyerte a United Fellaini és Wilson találataival. A menedzser akkor még Louis van Gaal volt, így Ole számára ez lesz az első QPR elleni mérkőzés, mióta ő a Vörös Ördögök menedzsere.

 

 

Érdekességek:

 

Minden sorozatot figyelembe véve az elmúlt 31 évben a Queens Park és a United 21 alkalommal találkozott egymással és a Rangerek csupán egyetlen találkozót tudtak megnyerni 15 United győzelem és 5 döntetlen mellett. Az az 1 győzelem 1992.01.01-én volt, amikor az Old Traffordon 4-1-re győzött a QPR.

 

A két csapat legutóbbi 7 találkozójából 6-ot is kapott gól nélkül hozott le a United és összességében nézve mind a 7 legutóbbi találkozójukat megnyerték a Vörös Ördögök a QPR ellen. A manchesteriek ezen a 7 meccsen 16 gólt szereztek és csak 1-et kaptak.

 

A felek legutóbbi mérkőzéskeretéből csupán 2 olyan játékos van, aki jelenleg is aktív a Manchester Unitedben. Ők David de Gea és Juan Mata. A 2015-ös összecsapáson pályán volt még Michael Carrick is, aki most Solskjaer edzői stábjának a tagja. Említhetjük még Jones nevét is, aki hivatalosan most is a United játékosa, azonban elég kicsi az esélye, hogy őt látni fogjuk a pályán.

 

Bár a United 1878-ban, a QPR 1882-ben alakult, első találkozásukra hivatalos mérkőzésen egészen az 1968/69-es szezonig várni kellett. A mérkőzésre a bajnokságban került sor és a londoni 3-2-es United sikert követően a visszavágón össze is jött Manchesterben a felek legnagyobb gólmennyiséget hozó találkozója, ugyanis a Vörös Ördögök 8-1-re legázolták a Rangereket.

 

A QPR legnagyobb arányú győzelme a United ellen 4-0 a bajnokság 1976/77-es idényébe, amikor Londonban 4-0-ra legyőzték a Unitedet. Azóta 4 gólt egy mérkőzésen csak egyszer tudott rúgni a londoni csapat a Vörös Ördögöknek még 1992 januárjában és akkor 4-1-re nyertek is, illetve 3-at is csak egyszer tudtak gurítani 1989 májusában, azt a meccset pedig 3-2-re nyerte a Queens Park. Ezeken kívül maximum két találatig jutottak egy-egy mérkőzésen, de legtöbb esetben csak 1, vagy 0 lőtt góllal hozták le a United elleni találkozóikat.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

50 mérkőzés

6 QPR győzelem (5 hazai és 1 idegenben)

32 United győzelem (22 hazai és 10 idegenben)

12 döntetlen (8 Londonban és 4 Manchesterben)

45 QPR gól (30 hazai és 15 idegenben)

92 United gól (56 hazai és 36 idegenben)

 

 

A csapatok legutóbbi 5 meccsének eredménye minden sorozatot figyelembe véve:

 

QPR: GY, GY, V, GY, GY

 

United: V, D, GY, D/V, GY

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni találkozójának eredménye ebben a felállásban:

 

QPR - United 0-2 (2015.01.17. - PL)

QPR - United 0-2 (2013.02.23. - PL)

QPR - United 0-2 (2011.12.18. - PL)

QPR - United 1-1 (1996.03.16. - PL)

QPR - United 2-3 (1994.12.10. - PL)

 

 

Felkészülési mérkőzés

Queens Park Rangers - Manchester United

Kiyan Prince Foundation Stadion, 2021.07.24. 16:00

 

 

A United lehetséges kezdőcsapata:

 

Heaton - Wan-Bissaka - Fish - Tuanzebe - Telles - Matic - Garner - Lingard - Mata - Shola - Greenwood

 

A mérkőzést az MUTV élőben közvetíti.

 


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!