Rashford büszke legújabb elismerésére

Marcus Rashford újabb rangos elismerésben részesült a hátrányos helyzetű gyermekekért végzett munkájáért cserébe.


A Manchester United támadóját a szerdai Sportszakmai Díjátadón az Integrity and Impact-díjban részelült. A bírák az elismerést a szegény gyermekek élelmezéséért végzett szenvedélyes munkájáért ítélték oda Marcusnak, akinek köszönhetően az ügy széleskörű támogatást nyert a lakosság körében és az Egyesült Királyságban politikai szinten is változást hozott az ingyenes iskolai étkezés tekintetében.

 

Rashford nem tudott részt venni a ceremónián mivel jelenleg folyamatosan azon dolgozik, hogy mielőbb felépüljön vállműtétjét követően, de videó üzenetet küldött, amelyben elérzékenyülve az alábbiakat mondta.

 

"Mindig az volt az álmom, hogy a Premier Leagueben fogok játszani, de ezzel a rengeteg kiváltság mellett legalább annyi felelősség is jár. Tudom, hogy nagyon szerencsés vagyok és ezért szeretnék mindent megtenni, hogy más fiataloknak segíteni tudjak, akik ugyanolyan nehéz helyzetben voltak, mint én mialatt felnőttem."

 

"Sokat hallunk a társadalom megosztottságáról, de elképesztő dolgokat tudunk véghezvinni, ha összefognak az emberek és a sportnak megvan az ereje, hogy ezt megvalósítsa. Szeretnék nagy köszönetet mondani mindenkinek, aki támogatta a szegény gyermekek élelmezéséért indított kampányt és arra kérek mindenkit, hogy folytassuk."

 

 

Tanni Gray Thompson báróné, a paralimpiai legenda a díjat átadva elmondta: "Az elmúlt év nem hasonlítható semmihez sem, rendkívül nehéz volt, de a nagy kihívások idején néhány sportoló elkezdte hallatni a hangját és a sport a változás fontos tényezőjévé vált."

 

"Közülük egy azokért emelte fel a hangját, akik önerejükből erre nem voltak képesek. Szavainak ereje saját tapasztalataiból fakad. Egy személyes beszámoló a gyermekkorról, amelyet édesanyja szeretete, a futball és az éhség határozott meg."

 

"Ha sportolóként a fejed a mellvéd fölé helyezed azzal nagy kockázatot vállalsz, a miniszterelnököt és a kormányt nyíltan feladat elé állítani pedig már egy magasabb szint. Marcus hangja kiemelkedő szerepet játszott a rasszizmus elleni küzdelemben és fáradhatatlanul kampányolt a szegény gyermekek élelmezéséért, az ingyenes iskolai étkezésért. Tetteivel pedig fordulathoz vezettek és több ezer család számára vált kicsit szebb hellyé a világ országszerte."

 

"Túllépett sportolói szerepén és népszerűségével valódi társadalmi változást hozott olyan léptékben, ami korábban nem volt tapasztalható. Harcolt a kevésbé szerencsés helyzetben lévőkért, akik nem tudják ilyen szinten képviselni magukat és eddig a társadalom nem figyelt eléggé a hangjukra."

 

Gratulálunk, Marcus! Büszkék vagyunk Rád!

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!