Ole Dalot BL szerepléséről beszélt
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer elismerően nyilatkozott Diogo Dalot keddi teljesítményéről, a 22 éves játékos pedig készen áll arra, hogy akár kezdőként is megmutassa mire képes a pályán, miután az előző idényben kölcsönben szerepelt az AC Milan csapatánál.
A portugál védő a 2020/21-es szezont az AC Milan csapatánál töltötte, ahol 34 mérkőzésen szerepelt a Rossonerivel, segítve őket a Serie A második helyének elérésében. Az olasz óriás hét év után először kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája csoportkörébe, teljesítményének köszönhetően Dalot pedig bemutatkozhatott a válogatottban is Franciaország és Belgium ellen.
Solskjaer szerint a tapasztalat kétségtelenül felbecsülhetetlen értékű lesz a hátvéd számára és minden esélye meglehet arra, hogy kiszorítsa helyéről posztriválisát, Aaron Wan-Bissakat, aki a Villarreal elleni meccsen eltiltás miatt nem léphet majd pályára.
"Igen, Diogo remek nyáron van túl, meghívót kapott az Európa-bajnokságra és jól szerepelt a portugálok U21-es csapatában is" - nyilatkozta a norvég csütörtökön a West Ham elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón."
"Az előző szezonban sokat tanult a Milan csapatában, megőrizte jó formáját maradt, ami nagy dolog és természetesen megpróbáljuk kihasználni a benne rejlő képességeket."
A Vörös Ördögök 20-as számú játékosának ez csak az ötödik szereplése volt a Bajnokok Ligájában, miután csereként állt be csütörtök este Jadon Sancho helyére a 37. percben, azt követően, hogy Wan Bissakat kiállították.

Dalot elszántan védekezett, de végül a United kapitulált, miután Jordan Siebatcheu Jesse Lingard hazaadására lecsapva megszerezte a Young Boys számára a győztes gólt, ezzel elvéve a lehetőségét annak, hogy a United egy ponttal távozhasson Bernből.
Sűrű program elé néz Ole legénysége a hetekben, a gyakran erősen kritizált csapat mélysége lesz az, amire a főnöknek most ismét támaszkodnia kell, ugyanis 14 nap alatt öt mérkőzést fognak játszani.
Mivel Dalot négy különböző versenysorozatban is részt vett tavaly a milánóiakkal, a Vörös Ördögök menedzsere, Solskjaer reméli, hogy a korábbi Porto játékos elég tapasztalatot szerzett ahhoz, hogy bírja majd a gyűrődést, annak ellenére, hogy még nem fejlődött ki teljesen a játéka.
"Több tapasztalatot szerzett, de nem arról vagyunk híresek, hogy évekre kölcsönadjunk játékosokat, a tavalyi kölcsönadás is azért volt, hogy tapasztalatot és játékidőt szerezzen, és szerintem jól teljesített, amikor a múltkor pályára lépett" - tette hozzá Solskjaer.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Diogo Dalot
Manchester United
Ole Gunnar Solskjaer
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló