Beharangozó: Brentford - Manchester United

Elhalasztott bajnoki mérkőzést pótolnak hét közben a Vörös Ördögök.


Decemberben a United játékosai és stábtagjai körében több pozitív COVID eset miatt elhalasztották a Brentford elleni idegenbeli találkozót, melyet most szerdán pótolnak a csapatok, ráadásul ez lesz a két fél első találkozása a Premier Leagueben.

 

A mérkőzés lejátszásával már csak 1 elmaradt bajnokit kell majd pótolnia Rangnick csapatának, amennyiben pedig sikerülne ezeken begyűjteni a 3-3 pontot, akkor a Vörös Ördögök kicsit közelebb kerülhetnének a Bajnokok Ligája indulást érő helyek valamelyikéhez. Reálisan nézve ez leginkább a 4. hely lehet, de belátható távolságon belül lenne a 2. és a 3. hely is, igaz rendkívül szoros a verseny az élcsapatok között.

 

A United teljesítménye az elmúlt hetekben (is) hagyott kívánni valót maga után, azonban a legutóbbi, Aston Villa elleni 2-2-es döntetlen során mutatkoztak pozitív jelek is a csapat játékában, ezekre a dolgokra pedig lehet építeni, de az kijelenthető, hogy jobban muzsikáltak a srácok, amikor nem a 4-2-2-2-es felállásban küldte őket pályára a német mester. 

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Brentford: Dasilva (csípősérülés), Goode (combsérülés), Jeanvier (térdsérülés), Onyeka (válogatottbeli szereplés), Raya (térdsérülés), Jörgensen (izomsérülés)

 

United: Bailly (válogatottbeli szereplés), Pogba (combsérülés)

 

 

Érdekességek:

 

1947 áprilisa óta ez lesz az első bajnoki találkozója a két csapatnak. A 47-es mérkőzést még a Griffin Roadon játszották le és 0-0-s döntetlent hozott.

 

A Manchester United legutóbb 1975 szeptemberében nyert a Brentford ellen Lou Macari és Sammy McIlroy találatainak köszönhetően 2-1-re egy Ligakupa meccsen az Old Traffordon.

 

Csak a Liverpool nyert Premier League mérkőzést több különböző stadionban, mint a Vörös Ördögök. Az ősi rivális 57, míg a United 54 stadionban tudott ezidáig nyerni a PL-ben, összességében pedig a Brentford Community Stadium a 60. különböző helyszín lesz, ahol az angol rekordbajnok pályára lép a sorozatban.

 

A Manchester United legutóbbi 12 londoni bajnokiján veretlen maradt és legutóbb az Arsenal tudta őket a fővárosban megverni 2-0-ra 2020 januárjában. Az angol rekordbajnoknak ez a második leghosszabb veretlenségi sorozata idegenben londoni csapatok ellen 2011 decembere és 2013 decembere között, ami akkor 13 mérkőzésig tartott.

 

A Vörös Ördögök eddig 56 alkalommal léptek pályára a Premier League-ben keddi napon és ebből 34 mérkőzést megnyertek, ami az összes csapatot figyelembe véve a legtöbb győzelmet és a legjobb győzelmi arányt (61%) jelenti a hét ezen napján.

 

A Brentford az első csapat a PL történetében, amelynek első 10 hazai gólját 10 különböző játékos jegyzi (az öngólokat nem számítva).

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 13 mérkőzés - 6 United győzelem, 2 döntetlen, 5 Brentford siker - gólarány 28/23 a United javára

League Division One: 6 mérkőzés - 3 United győzelem, 1 döntetlen, 2 Brentford siker - gólarány 13/10 a United javára

League Division Two: 4 mérkőzés - 1 United győzelem, 1 döntetlen, 2 Brentford siker - gólarány 6/9 a Brentford javára

FA-Kupa: 2 mérkőzés - 1 United győzelem, 1 Brentford győzelem - gólarány 7/3 a United javára

Ligakupa: 1 mérkőzés - 1 United győzelem - gólarány 2/1 a United javára

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

Brentford: V, V, GY, V, V

 

United: GY, D, GY, V, D

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni találkozójának eredménye ebben a felállásban, minden sorozatot figyelembe véve:

 

Brentford - United: 0-0 (1947.04.12. - League Division 1)

Brentford - United: 2-5 (1938.12.17. - League Division 1)

Brentford - United: 2-0 (1938.02.12. - FA-Kupa, 5. forduló)

Brentford - United: 4-0 (1936.10.10. - League Division 1)

Brentford - United: 3-1 (1934.12.01. - League Division 2)

 

 

A csapatok legeredményesebb gólszerzői a Premier League idei szezonjában:

 

Brentford: Toney 4 gól, Mbeumo 3 gól, Wissa 3 gól

 

United: Ronaldo 8 gól, Fernandes 7 gól, Greenwood 4 gól

 

 

Premier League, 17. forduló (elhalasztott mérkőzés lejátszása)

Brentford - Manchester United

Brentford Community Stadium, 2022.01.19. 21:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Andrew Marriner

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Brentford: Fernández - Ajer - Jansson - Pinnock - Roerslev - Janelt - Norgaard - Jensen - Canós - Toney - Mbuemo

 

United: De Gea - Dalot - Varane - Maguire - Shaw - van de Beek - McTominay - Fred - Fernandes - Ronaldo - Lingard

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 0-2

 

 

A mérkőzést a Spíler 1 TV élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!