Martial a Sevilla játékosa lehet
Anthony Martial a Sevillahoz szeretne csatlakozni a következő hónap során.
A francia támadó 7 alkalommal lépett pályára a szezon eddigi mérkőzésein a Manchester United színeiben a bajnokságban és mindössze egy találatot jegyez. Ügynöke Philippe Lamboley a hónap elején már elárulta, hogy pártfogoltja távozni szeretne az angol rekordbajnoktól annak reményében, hogy új állomáshelyén több játéklehetőséghez jut majd.
A Sevilla mellett a hírek szerint a Barcelona és a Juventus is szívesen foglalkoztatná a francia támadót, azonban mindhárom klub esetében első körben kölcsönszerződésről lenne csak szó. A hírek szerint Martial pedig leső sorban a Sevilla irányába húz, mivel arra számít, hogy a legtöbb játékidőt ott kaphatná. A francia játékos ennek érdekében pedig a következő napokban szeretne beszélni a United ideiglenes menedzserével, Ralf Rangnickkal is.
Martial 2015-ben érkezett a klubhoz 36 millió fontért, ami akkoriban rekordnak számított egy tinédzser korú játékosért, a Liverpool elleni debütálása során pedig minden szurkoló számára emlékezetes gólt szerzett, első szezonjában pedig 17 alkalommal volt eredményes.
Minden sorozatot figyelembe véve a 26 éves játékos összesen 79 alkalommal köszönt be az ellenfeleknek, az elmúlt időszakban azonban kikerült a kezdőből és nem tudta magát visszaverekedni, többek között Mason Greenwood remeklésének köszönhetően is. Terveit, hogy visszakerül a kezdőbe sérülések is hátráltatták és a 2020/21-es idény utolsó heteit ki is kellett hagynia térdszalag szakadása miatt.
Legutóbb december 2-án lépett pályára az Arsenal ellen 3-2-re megnyert találkozón, Michael Carrick regnálása alatt, Rangnick pedig még nem adott neki lehetőséget, bár itt is sérülés az elsődleges ok, nem pedig az, hogy a menedzser esetleg kevésbé szimpatizálna a játékossal.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
15 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
16 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
17 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló