Rangnick még jobb teljesítményre sarkallja Sanchot
A Manchester United ideiglenes menedzsere, Ralf Rangnick egyeztetéseket folytatott Jadon Sanchoval, miután szeretné a lehető legjobbat kihozni az angol válogatott szélső játékából.
A 21 éves játékost választották a Burnley elleni 1-1-es döntetlenre végződött mérkőzés legjobb játékosává és az utóbbi időben elkezdett olyan formában játszani, mint amilyenben a Borussia Dortmund színeiben számtalan góllal és gólpasszal szomorította a Bundesliga ellenfeleket.
A londoni születésű támadó azonban a német szakember szerint még ennél is többre képes és remélhetőleg kezdésként ebből a Southampton elleni bajnokin is látni fogunk majd valamit.
"Fejlődött, de ez már szükséges is volt" - kezdte Rangnick a klubmédiának.
"Elég sok beszélgetést folytattunk Jadonnal."
"Ugyanez a helyzet Marcusszal [Rashford]. És azt is gondolom, hogy Rashford elég jól játszott a Burnley ellen az első félidőben. Mint mondtam, Jadont most már négy-öt éve ismerem. Amikor 17 éves volt, megpróbáltam Lipcsébe csábítani és igen, ez az a fajta teljesítmény, amelyre szükségünk van tőle, amelyet folyamatosan és állandóan mutatnia kellene."
"Sokkal jobb játékre képes és tud fejlődni még a teljesítményeiben, de az elmúlt hetekben eddig pozitív változást figyelhettünk meg esetében. Jó formában van jelenleg és minden azon múlik, hogy képes lesz-e ezt folyamatosan fenntartani."

Abban a stílusban, amelyet a német szeretne megvalósulni látni a pályán, a szélsők és a szélső védők közötti kapcsolat és összjáték nagyon fontos.
Ezek a kombinációk jól működő bizonyítékot szolgáltattak a Turf Mooron is, de az ideiglenes menedzser szeretne ezekből többet látni a jobb oldalon is.
"Ez nagyon fontos, védekezésben és támadásban egyaránt" - tette hozzá.
"Elég sok olyan szituációt tudtunk kidolgozni támadásban, amikor meg tudtuk futni az ellenfelünket és mögéjük tudtunk kerülni. A szerzett gólunk is pontosan egy ilyen esetből született, amikor Luke Shaw tudott a hátsó vonal mögé betörni, majd tökéletesen visszatálalt Paul Pogba elé."
"Igen, ez fontos: a bal oldalon egyetértek azzal, hogy ez megvalósult az elmúlt néhány mérkőzésen Luke [Shaw] és Jadon Sancho között. Most ugyanezt kell megoldanunk a jobb oldalon is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Jadon Sancho
Ralf Rangnick
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |