Rangnick: Sancho legjobb Unitedes formájában van
Jadon Sancho egymás után második hazai mérkőzésén is eredményes tudott lenni a Manchester United és a Southampton 1-1-es döntetlenjére végződő bajnokiján, Ralf Rangnick megbízott menedzser pedig nagyon elismerően nyilatkozott a szélső utóbbi időben mutatott formájáról.
Az angol válogatott szélső a Middlesbrough ellen az FA-kupában szerzett találata után zörgette meg a Szentek hálóját az Old Traffordon.
A BT Sportnak nyilatkozva Rangnick dicsérő szavakkal illette Sancho teljesítményét, amellyel a szurkolóknál is kiérdemelte a mérkőzés legjobbja címet.
"Jadon jó formának örvend és nem csak az első, hanem a második félidőben is akadtak nagyon jó pillanatai" - mondta.
Sancho gólja egy hosszú, védelem mögé belőtt Bruno Fernandes indítás után Marcus Rashford lapos hosszú oldalra passzolása után született.
Rangnicknak nagyon tetszett a vezető találat, amely kapcsán így nyilatkozott:
"Nagyszerű gól volt, minden szempontból."
A német szakember elégedett a 21 éves játékos utóbbi időben mutatott produkcióival, akit nyáron a Borussia Dortmundtól szerződtettek.

"Nagyon elégedett vagyok Jadon elmúlt néhány mérkőzésen mutatott teljesítményével. Ez az a Jadon, akit ismerek a német Bundesligaból."
"Még nagy potenciál van benne a fejlődésre, de az, ahogyan jelen pillanatban játszik, valószínűleg a legjobb, amit Jadon Sanchotól eddig láthattunk a Manchester United mezében."
Ralf akkor sem fukarkodott az elismerésekkel Sancho kapcsán, amikor a MUTV kérdezte, de fenntartotta, hogy a csapatának fejlődnie kell.
"Ez nem a játékosok egyéni teljesítményéről szól. Sokkal többet kell az ilyen mérkőzésekből a magunk javára fordítani és a végén nagyobb jutalmat kell érte kapnunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Jadon Sancho
Ralf Rangnick
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |