Blacburn Rovers U18 - Manchester United U18 4-1
A Sunderland elleni múlt heti 1-0-ás győzelem után egy 4-1-es vereségbe szaladt bele a United akadémiai csapata.
Az első félidőben még visszajött a csapat a mérkőzésbe, ugyanis miután Wood a 9. percben vezetést szerzett a Blackburn-nek, Hugill a 24. percben egyenlíteni tudott. A második félidőben a Kék-Fehérek azonban felőrölték a United fiataljait Biniek, Wood és Leonard góljaival.
Wood nyitotta meg a gólcsapot már a 9. percben, amikor balról csinált teret magának, majd a tizenhatos széléről eresztett meg egy remek lövést, amely a távoli kapufáról vágódott a kapuba. 1-0
A vendégek a 16. percben próbálkoztak először egy komolyabb helyzettel, miután Omari Forson és Hugill játszottak össze, utóbbi lövését azonban Jack Stewart hárítani tudta. Utána viszont majdnem a Rovers duplázta meg az előnyét, csak Jay Haddow-on múlt a helyzet kihasználatlansága, Wooster kapus már verve volt.
A United a 24. percben ismét támadott, Hugill kapott remek labdát, kicselezte a közben kiérkező Stewart kapust és az üres kapuba gurított. 1-1
A Rovers nem sokkal a szünet előtt visszaszerezhette volna a vezetést, amikor egy szabadrúgást követően George Pratt fejelt a kapuba, de a játékvezető szabálytalanság miatt érvénytelenítette a találatot.
Ryan Kidd csapata jól kezdte a második félidőt, Dominik Biniek lövését blokkolták a United védői, később Adam Wharton bal lábas lövéssel kényszerítette Tom Woostert egy nagyszerű védésre.
A következő gólig végül a 72. percig kellett várni, sajnos hazai oldalról, amikor is Biniek balról érkező remek szöglete mindenkit átvert a kapu előterében és a felső sarokba vágódott. 2-1
A Rovers ekkor vérszemet kapott, és pillanatokkal később a harmadik góljukat is megszerezték, Harry Leonard Wood irányába ívelt, aki végül gyönyörűen fejelt a felső sarokba. 3-1
Hugill duplázhatott volna és ezzel vissza is hozhatta volna a Vörös Ördögök reményeit, de egy remek ívelést csak a lécre tudott fejelni.
Aztán jött a Blacburn és Leonard révén megpecsételte a United sorsát egy remek találattal. 4-1
Ennek a vereségnek köszönhetően a csapat lecsúzott a 6. helyre. Április 2-án lesz lehetősége a fiataloknak javítani legközelebb a Middlesbrought ellen 13:30-kor idegenben
Összefoglaló
United: Wooster, Lawrence (McAllister 29), Murray, Aljofree, Kambwala (Kambwala 75), Jurado, Forson, Oyedele, Hugill, Curley (Wheatley 61), Ennis.
Nem használt cserék: Hanbury.
Gólok: Hugill (24) ill.: Wood (10, 74), Biniek (72), Leonard (86)
Sárga lap: McAllister ill.: Haddow, O'Grady-Macken
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Akadémiai csapat
Manchester United
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló