16 milliós védõ orvosi vizsgálaton

A Blackburn fiatalja, Phil Jones az Old Traffordra érkezett.


A nagyra tartott blackburni védõ, Phil Jones a mai napon Manchesterbe érkezett, hogy az Old Traffordon orvosi vizsgálaton essen át, mielõtt 16 millió font ellenében a Vörös Ördögökhöz kerülne.

Számos top csapat szeretné leigazolni a tehetséget, ám Sir Alex Ferguson bízik abban, minden konkurens ajánlatot figyelemmel tud kísérni. A 19 éves védõre a skót menedzser úgy tekint, mint Rio Ferdinand hosszú távú pótlása, aki az angol sajtó szerint a mai napon meg is érkezett Manchesterbe, az átigazolása elõtti orvosi vizsgálatra.

 


A játékos szerzõdésében van egy 16 millió fontos kivásárlási záradék, ám Sir Alex bízik abban, sikerül lejjebb mennie az árral, viszont a Rovers környékén tartják magukat a 16 milliós összeghez.

Jonest többek között a Manchester City, a Liverpool és a Tottenham is szeretné leigazolni, ám a United mindent elkövet, hogy hozzájuk csatlakozzon a védõ, ezért állítólag öt éves szerzõdést írnak majd alá.

A Vörös Ördögök a nyár folyamán nagyobb költekezésbe fognak, hiszen 18 millió fontos ajánlatot tettek Ashley Youngért is, valamint az Atletico Madrid fiatal kapusának, David De Geának szerzõdtetése is sokak szerint már biztos.

 

 

 

sportsvibe.co.uk
 


sportsvibe

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!