Manchester United U18 - Derby County U18 3-0
A Blackburn negatív formájának köszönhetően a Manchester fiataljai ezzel a győzelmükkel a tabella harmadik helyére kapaszkodtak fel.
Az első félidőben Norkett volt eredményes, míg a másodikban McNiell és Mather biztosították be a győzelmet a Kosok ellen és a játék képét tekintve megérdemelt győzelmet ünnepelhettek a hazaiak Carringtonban.
Mainoo indítja Forsont a jobb oldalon, aki meg is indul a büntetőterület felé, végül beadta középre, ahol Ennis volt egy kicsit határozatlan és csak belekapni tudott a labdába, ami a kapusban elakadt. Nagy lehetőség volt.
Megint Forson a főszerepben, most a bal oldalon tűnik fel, elindul a kapu irányába, most azonban kicsit önzőbb a korábbinál, de így lesz jó Norkett számára, miután a kapusról kipattant a labdája, úgy a támadónak sikerül begyötörni azt az üres kapuba. 1-0
Hugill ad nagyszerű labdát Norkett felé, aki megiramodik a jobb oldalon, lövése azonban a felsőlécről a játéktéren kívülre pattan.
Második félidő elején Forson indul meg saját térfeléről a tizenhatos előteréig jut, ahol nagyszerű ütemben ugratja ki Norkettet, aki szerette volna továbbtenni, aminek köszönhetően elpattan előle a labda, azonban a védők elvétik, Norkett lecsap rá, de mielőtt ellőhetné, McNiell pöccinti azt a kapuba. Szinte hallani lehetett a Benny Hill Show főcímdalát ennél a jelenetnél. 2-0
Murray oszt ki nagyszerű labdát a ball szélre, amire McNiell már nyargal is, tizenhatoshoz érve meghúzza befelé, a védő nem meri bántani, beadja középre, ahol érkezik Mather és három gólosra növeli a különbséget. 3-0
A mérkőzés eredménye már nem változott, a következő mérkőzésen fog eldőlni a harmadik hely sorsa, miután a Nottingham Forest látogat a Vörös Ördögök otthonába május 15-én 13:30-kor.
Összefoglaló:
United: Wooster; Murray, Jackson, Aljofree, Lawrence; Oyedele, Mainoo; Ennis, Forson (Collyer 60) , Norkett (Mather 59); Hugill (McNiell 59)
Gólok: Norkett 21,McNiell 65, Mather 84
Sárgalap: Collyer
ManUtd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Crystal Palace | 15 | 20 | 12 | +8 | 26 |
| 5 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 6 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 15 | 25 | 21 | +4 | 23 |
| 8 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 9 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 10 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 15 | 20 | 24 | -4 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 15 | 17 | 29 | -12 | 13 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ