Bruno: Fontos, hogy visszatérjünk a győzelmekhez

A Manchester United középpályása, Bruno Fernandes az Everton ellen 2-1-re megnyert találkozón mutatott hozzáállást éltette.


Erik ten Hag csapata keményen megharcolt a Goodison Parkban azért, hogy 1-0-s hátrányból felálljon és végül fordítson, miután Alex Iwobie 5 perc után már vezetéshez juttatta a házigazdákat, de Antony és Cristiano Ronaldo góljai még az első félidő lefújása előtt megfordították a találkozó állását.

 

Bruno a BT Sportnak az alábbiakat nyilatkozta a lefújást követően:

 

"Úgy gondolom, hogy a semmiből kaptuk a gólt, de összességében jól játszottunk az első félidőben, a második játékrész utolsó 20 percében viszont lehettünk volna sokkal jobbak is, de megvan a 3 pont és most ez a fontos. Nagyon fontos, hogy vissza tudtunk térni a győzelem útjára."

 

Arra a kérdésre, hogy a teljesítmény a menedzser által megkövetelt intenzitás szintjét tükrözi-e, Fernandes így válaszolt:

 

"A menedzser által és a mi magunkkal szemben támasztott elvárásét. Ilyen mérkőzéseket akarunk játszani, amelyeken megmutathatjuk, hogy mi is lakozik bennünk, hogy megvan köztünk az összetartozás ereje."

 

"Nagyon fontos számunkra, hogy folytassuk, amit elkezdtünk és ami zsinórban 4 győzelmet hozott és ez az, amiért ma nyertünk és így fogjuk folytatni is."

 

 

A Vörös Ördögök dolgát a második félidő végén nagyon megnehezítette Frank Lampard csapata, Bruno pedig elégedett volt, hogy a United kiállta a próbát.

 

"Tudjuk, hogy milyen az Everton ellen játszani az otthonukban. Tudtuk, hogy a szögleteik veszélyesek és sok esetben góllal érnek fel. Nagyon veszélyesek és a szurkolóik támogatása rendkívül erős, de jól tejesítettünk és sikerült kivédekeznünk a lehetőségeiket."

 

"Minden az összefogásról és az erőfeszítésről szól, amelyekkel a legjobbat adhatjuk a csapatnak."

 

Bruno dicséretben részesítette csapattársát, Antony-t, aki első három Premier League találkozóján betalált, mióta csatlakozott a klubhoz.

 

"Ő egy csodálatos játékos. Tudtuk, hogy milyen képességei vannak, tudjuk, hogy mindenkiben megvannak ezek, ahogy Antony-ban is. Nem vélettlen fizetett érte annyi pénzt a klub és mégtöbb gólt várunk tőle."

 

Az este Ronaldo számára is történelmi volt, hiszen 700. gólját szerezte klub szinten. 

 

"Szerintem minden hétre jut valamilyen rekord neki. Most egy darabig nem tudott eredményes lenni, de ma betalált és nyertünk. Ez a legfontosabb Cristiano számára. Az a fontos, hogy a csapat nyerjen és persze neki, mint csatárnak a gólszerzés is az. Nagyon-nagyon örülünk ennek."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!