Íme a 2011/2012-es sorsolás
Eljött a várva várt pillanat! Itt van a 2011/2012-es Premier League szezon sorsolása. Nézzük is meg kikkel játszik a Manchester United.
A Manchester United bajnoki címének megvédéséhez elsõ lépést a West Bromwich Albion stadionjában teheti majd meg, augusztus 13-án, szombaton, valamint ebben a hónapban két londoni riválissal, az Arsenallal és a Tottenham Hotspurrel is megvív majd a három pontért, mindkét alkalommal hazai környezetben.
A következõ két hónap sem telik izgalmak nélkül, szeptemberben a Chelsea, októberben pedig az õsi rivális Liverpool és a City vár majd a Unitedre.
A tradicionális, karácsony esti mérkõzés, az úgy nevezett "Boxing Day" találkozót az Old Traffordon, a Wigan ellen vívja majd Sir Alex gárdája. Új Év napján pedig a Newcastle fogadja a Vörös Ördögöket. Emellett januárban az Arsenal gárdájával is összecsapnak majd Rooneyék.
A február két igazán izgalmas derbivel kezdõdik a United számára, elõbb a Chelsea-hez látogatnak, majd a Liverpoolt fogadják. Ez a két forduló minden bizonnyal nagyban befolyásolja majd a bajnokság végkimenetelét.
A United utolsó két mérkõzését az újonc Swansea és a Sunderland ellen vívja. Utóbbi mérkõzést a Stadium of Lightban, a Vörös Ördögök volt kapitánya, Steve Bruce csapata ellen.
Íme a 2011/2012-es Premier League idényének sorsolása:
Augusztus 13, szombat - West Bromwich Albion (I)
Augusztus 20, szombat - Tottenham Hotspur (H)
Augusztus 27, szombat - Arsenal (H)
Szeptember 10, szombat - Bolton Wanderers (I)
Szeptember 17, szombat - Chelsea (H)
Szeptember 24, szombat - Stoke City (I)
Október 1, szombat - Norwich City (H)
Október 15, szombat - Liverpool (I)
Október 22, szombat - Manchester City (H)
Október 29, szombat - Everton (I)
November 5, szombat - Sunderland (H)
November 19, szombat - Swansea City (I)
November 26, szombat - Newcastle United (H)
December 3, szombat - Aston Villa (I)
December 10, szombat - Wolves (H)
December 17, szombat - QPR (I)
December 21, szerda - Fulham (I)
December 26, hétfõ - Wigan Athletic (H)
December 31, szombat - Blackburn Rovers (H)
Január 2, hétfõ - Newcastle (I)
Január 14, szombat - Bolton Wanderers (H)
Január 21, szombat - Arsenal (I)
Január 31, kedd - Stoke City (H)
Február 4, szombat - Chelsea (I)
Február 11, szombat - Liverpool (H)
Február 25, szombat - Norwich City (I)
Március 3, szombat - Tottenham Hotspur (I)
Március 10, szombat - West Bromwich Albion (H)
Március 17, szombat - Wolves (I)
Március 24, szombat - Fulham (H)
Március 31, szombat - Blackburn Rovers (I)
Április 7, szombat - QPR (H)
Április 9, hétfõ - Wigan Athletic (I)
Április 14, szombat - Aston Villa (H)
Április 21, szombat - Everton (H)
Április 28, szombat - Manchester City (I)
Május 5, szombat - Swansea City (H)
Május 13, vasárnap - Sunderland (I)
www.manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló