Rashford: Az a célom, hogy élvezzem a focit
Marcus Rashford is elmondta véleményét, miután a Manchester United 4-2-re legyőzte az Aston Villa csapatát a Ligakupában.
Az angol válogatott játékos, akit Gareth Southgate szövetségi kapitány a katari világbajnokságra utazó keretbe remek teljesítményt nyújtott a birminghami csapat elleni kupatalálkozón.
Rashford találatával másodszorra is egyenlíteni tudtak a Vörös Ördögök, miután ez egyszer már Anthony Martialnak köszönhetően sikerült még a második félidő elején.
Bruno Fernandes és Scott McTominay góljai pedig bebiztosították a továbbjutást is a 4. fordulóba, melyben Erik ten Hag csapata a Burnley-t fogadja majd az Old Traffordon.
Miután a szezon kezdete óta egyre jobb formába lendül, Rashy elmondta, hogy most arra összpontosít, hogy élvezze a játékot.
"Az a célom, hogy újra élvezzem a játékot és pillanatnyilag ez meg is van" - mondta a Sky Sports-nak a lefújást követően. "Nincs okom panaszra."

A mérkőzésen két, felemás félidőt láthattunk és a 6 gólnak köszönhetően a második játékrész marad emlékezetes.
"Határozottan szórakoztató második félidő volt sok helyzettel. Szerintem kicsit jobban védekeztünk és a labdával is okosabban bántunk, így több helyzetet is kialakítottunk."
"Mindig jó gólt szerezni az Old Traffordon, ma este pedig 4-et is sikerült úgy, hogy kétszer is hátrányba kerültünk, úgyhogy nincs okunk panaszra."
Ten Hag cseréi megváltoztatták a mérkőzés képét, ebben pedig nagy szerepe volt Christian Eriksennek is. Rashford nem győzte dicsérni a nagyszerű dánt, aki rengeteg lehetőség kialakításában segédkezett.
"A passzai minősége hihetetlen, engem nagyon megnyugtat, ahogy játszik" - tette hozzá. "Elöl mindig nagy tempót próbálunk diktálni és kell valaki, aki átlátja a dolgokat a pályán ilyenkor és osztogatja a labdákat."
Míg egyes futballrajongók egyik szeme már a világbajnokság felé kacsintgat, Marcus még a torna előtti utolsó bajnokira koncentrál.
"Számomra a United és a csapatban való szereplés van még középpontban. Aztán jön Anglia. Nagyon örülök, hogy visszatérhetek a válogatottba, nagyon fontos hónap elé nézünk és már nagyon várom a tornát, azonban előbb szeretném a szezon első felét egy Fulham elleni győzelemmel befejezni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Fulham - Manchester United
Premier League, 16. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 9 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |