Rashford: Innen akarom folytatni

Marcus Rashford érthető okokból elégedett azzal, hogy január hónap legjobb játékosának választották a Premier League-ben, de figyelme továbbra is szilárdan arra irányul, hogy mi áll előtte és Manchester Unitedbeli csapattársai előtt.


A Vörös Ördögök támadója, aki bezsebelte a házon belüli havi legjobbnak járó elismerést is, remekül sikerült 2023-as évkezdésének köszönhetően pénteken délelőtt vehette át a nagy presztízsű díjat.

 

A bajnokságban Marcus négy mérkőzésen háromszor tudott eredményes lenni, amelyek közé befért egy Manchester City elleni városi derbin jegyzett győztesgól és a listavezető Arsenal elleni távoli rakéta is, utóbbit a hónap találata díjra is jelölték.

 

De a saját nevelésű játékos már nem törődik januári sikereivel, fókusza pedig már a következő hetek sikereire terelődik, kezdve a szombat délutáni, Crystal Palace elleni bajnokival.

 

"Ez természetesen egy remek érzés [megnyerni a díjat]" - kezdte Rashford a MUTV-nek.

 

"Az én nézőpontom szerint most érkezünk a szezon legfontosabb részeihez, szóval szeretnék még számos dolgot elérni. Az ilyen típusú elismerések begyűjtése viszont mindig segít abban, hogy fejlődhessek és előrébb juthassak."

 

"Abban reménykedem, hogy folytatni tudom a megkezdett utat a következő mérkőzéseken."

 

 

Marcus minden sorozatot figyelembe véve nyolc január mérkőzésén hét alkalommal talált be az ellenfeleknek, amellyel már 18 gólnál jár a szezonban és ezekkel többek között továbbjutáshoz segítette csapatát több alkalommal a Ligakupában és az FA-kupában is. De mi a titka a manchesteriek 10-ese sikerének? 

 

"Nem tudom! Valószínűleg csak az egész arról szól, hogy a folyamatosan megfelelő helyen a megfelelő időben voltam" - válaszolta szerényen.

 

"Állandóan a veszélyes területeken tartózkodni időnként kemény feladat, mert a labda nem mindig ott van. Szóval valószínűleg öt, hat, hét alkalommal is ott jársz, mire adódik egyetlen helyzeted. Ez mutatja a befektetendő munka mennyiségét."

 

"Mint mondtam, örömömre szolgál, hogy a helyzeteim bemennek és eléggé magabiztosnak érzem magamat, hogy éljek a lehetőségeimmel, amikor adódnak. Minden a helyzetbe kerülés lehetőségének kereséséről szól, aztán pedig van 95 perc arra egy mérkőzésen, hogy ebből gólt szerezzünk."

 

A 25 éves Wythenshawe-i születésű szélső utóbbi időben elért sikereit többen összefüggésbe hozzák Erik ten Hag legénységének felemelkedésével, amely során mérkőzésről-mérkőzésre rukkoltak elő egyre jobb játékkal.

 

A United az év első hónapja során csak egyszer kapott ki, a remek formának örvendő válogatott játékos szerint pedig sikeres mérlegüknek több oka van, amelyek közül az egyik a menedzserük személye.

 

"Ez valószínűleg rengeteg dolog kombinációjából áll össze."

 

"Szerintem olyan érzés uralkodik a klubon belül, hogy minden a helyére került, azért pedig, hogy ilyen környezetet varázsoltak, a menedzsert és az edzői stábot illeti nagy dicséret. Ez nagyon fontos dolog a játékosok számára, akik így sokkal kényelmesebben és nyugodtabban érezhetik magukat, ha új dolgokat próbálnak ki és közben ilyen szisztematikus a háttérmunka."

 

"A menedzser természetesen arra biztat minket, hogy minél jobban mutassuk meg az egyéniségünket a pályán. Szerintem mára egyértelművé vált, hogy van egy játékstílusunk, egy tiszta identitásunk, ő pedig azt akarja, hogy ehhez ragaszkodjunk, de a megfelelő területeken menjünk és mutassuk meg magunkat, mert ez jelentheti a különbséget a lefújáskor."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!