Manchester United 2 - 1 Crystal Palace

Magabiztos játékkal múlhatták volna felül a Sasokat a Vörös Ördögök, ehelyett egy buta kiállításnak köszönhetően kétségbeesett védekezés lett a vége.


1. félidő

A Crystal Palace kezdte a találkozót és már a 2. percben szabadrúgásból adhatták be a kapu elé a labdát, amit a United védelme kivágott szögletre, a sarokrúgás veszélytelen volt.

 

A 4. percben Hughes kezezése miatt büntetőhöz jutott a United, Fernandes pedig értékesíttette azt, így 1-0 a Vörös Ördögöknek.

 

Támadásban maradtak a házigazdák, akik igyekeztek minél előbb letörni a Palace lelkesedését, helyzetek ugyan nem záporoztak, de folyamatos nyomás alatt tartották a vendégeket.

 

A 28. percben Rashford ugrott ki Bruno passzának köszönhetően, a kapus azonban védeni tudta az éles szögből leadott lövést, a szöglet után pedig még Antony pörkölte rá a kapura a játékszert, ezt Gaita már fogni tudta.

 

Az angol a 31. minutumban is lehetőséghez jutott, de a gyorsan visszaszerzett labdát a kapu fölé lőtte. Majd Antony kapuba tartó löketét pechjére Varane blokkolta, így továbbra sem nőtt a manchesteriek előnye.

 

3 perccel később a vendégek is eljutottak a United kapujáig, de Olise beadását De Gea magabiztosan lehúzta, így veszélyt nem okoztak.

 

36. perc, Weghorst kap remek labdát Rashfordtól, aki pedig Fredet találta meg, a brazil majdnem hasonló gólt tudott szerezni, mint a Nottingham ellen, ám itt a vendégek kapusa újra megmentette csapata becsületét.

 

A félidő utolsó perceiben még érkezett egy United szabadrúgás, ami a védők szögletre fejeltek, a szöglet ártalmatlanra sikerült, így a szünetben 1-0 a Unitednek.

 

2. félidő:

 

A fordulás után kicsit kényelmesebben futballozott a United, a vendégek pedig így nagyobb játéktérnek örülhettek, de még így is összejött egy újabb kapuralövés Rashfordnak köszönhetően az 56. percben, de ez is fölé szállt, majd Antony tört be a tizenhatoson belülre, eredménytelenül.

 

A 60. percben a holland menedzser frissített csapatán, Weghorst helyére Garnacho érkezett.

 

62. perc, gyönyörű akció végén Rashford növelte a United előnyét. 2-0

 

A 66. percben a közönség egy kis kakaskodásnak is a szemtanúja lehetett miután Schlupp eltüntette Anonyt a pálya melletti árokba. Az elkövető és az áldozat a későbbi jelentek miatt sárgát, Casemirot piros lappal büntették, aki így 3 mérkőzést lesz kénytelen kihagyni.

 

A 76. percben Schlupp találatának köszönhetően szépít a Palace. 2-1

 

Nehéz pillanatok következtek a United számára, az előny megtartásának egyik áldozata pedig a nemrég pályára lépett Garnacho lett, aki miután becserélt Ten Hag, olyan gyorsan le is cserélt.

 

A mérkőzésen 7 perces hosszabbítást mutatott fel a 4. játékvezető, melynek javarészét kétségbeesett védekezéssel töltötte a United a vérszemet kapó vendégek pedig folyamatosan rohamozták De Gea kapuját.

 

Szerencsére a védelem kitartott, így végül a United nyerni tudott, de Casemiro elvesztése a következő meccseken még fájdalmas lehet.

 

 

Premier League, 22. forduló

Manchester United - Crystal Palace

Old Trafford, 2023.02.04. 16:00

 

Vezette: Andrew Marriner

 

Összeállítások:

 

Manchester United: De Gea - Wan-Bissaka (Lindelöf 88') - Varane - Martinez - Shaw - Fernandes - Casemiro - Fred - Antony (Sabitzer 82') - Weghorst (Garnacho 60' - Maguire 88') - Rashford

 

Crystal Palace: Guaita - Clyne - Richards - Guehi - Mitchell - Doucouré (Ahamada 83') - Hughes (Lokonga 73') - Ayew (Eze 73') - Olise - Schlupp (Mateta 83') - Edouard

 

Gól: Fernandes 7' (büntető), Rashford 62', illetve Schlupp 76'

 

Sárga lap: Antony, illetve Mitchell, Schlupp

 

Piros lap: Casemiro


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!