Rashford megdöntötte egyéni legjobbját
Marcus Rashford Leicester City elleni első találata azt jelentette, hogy ebben a idényben már több gólt szerzett a Manchester Unitedben, mint a korábbi szezonok bármelyikében.
A Rókák elleni meccsen a United támadója a 25. percben betalált, miután elszakadt védőjétől és kiváló passzt kapott Bruno Fernandestől. A bomba formában lévő játékos tökéletesen tette maga elé a labdát, majd a Leicester kapusa, Danny Ward mellett a hosszú sarokba lőtt.
A második félidőben Rashford egy hosszú passzt gyűjtött be, egy-az-egyben pedig Ward mellett higgadtan lőtte a labdát a hálóba. Az angol válogatott játékost a 69. percben cserélték le, a helyére Anthony Elanga érkezett.
Marcus 24-szer volt eredményes a mostani szezonban, már most kettővel többet szerzett, mint az előző legeredményesebb szezonjában, a 2019/20-asban. A United saját nevelésű támadója abban a szezonban 22 találatot jegyzett, ezt idén a Barca elleni idegenbeli 2-2 alkalmával állította be.
Rashford 2022/23-as góljaiból eddig 14 a Premier League-ben, 4 az Európa-ligában, 5 a Ligakupában és 1 az FA-kupában született.
Nyolc gólpasszt is jegyzett már az idényben, mindössze néggyel van elmaradva eddigi csúcsától, ami 12 volt szintén a 2019/20-as szezonban.
Rashford öt legeredményesebb szezonja:
2022/23: 24 gól eddig 36 mérkőzésen
2019/20: 22 gól 44 mérkőzésen
2020/21: 21 gól 57 mérkőzésen
2018/19: 13 gól 47 mérkőzésen
2017/18: 13 gól 52 mérkőzésen
Gratulálunk Marcusnak az újabb rekord eléréséhez!
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló