Ten Hag: Miért választom folyton Weghorstot?

Wout Weghorst csütörtök este megszerezte első gólját az Old Traffordon, a Manchester United pedig 4-1-re verte a Real Betist az Európa-liga legjobb 8 közé jutásért vívott párharc első mérkőzésén.


A hollandnak ez volt a második találata a januári érkezése óta lejátszott 15 mérkőzésén. A találkozó után azonban Erik ten Hag lelkesen nyilatkozott a hórihorgas csatár kvalitásairól.

 

A menedzser elismerte, hogy a 27-es számú játékos remélte, gyakrabban talál a hálóba, de erősen hangsúlyozta, hogy Weghorst hozzáállása és kitartása sokféle módon segíti a csapatot.

 

"Gyakran van jó helyzetben, aztán nem sikerül neki a gólszerzés, de folytatja" - lelkesedett Erik. 

 

"Nagyszerű személyiséget és karaktert mutatott és nem csak ezen a találkozón.”

 

"Azt hiszem, ezen a meccsen is már korábban megszerezhette volna a gólját, akár a mérkőzés elején, de ő továbbra is koncentrált, dolgozott és folyamatosan a megfelelő helyzetekbe hozta magát, így végül magkapta megérdemelt jutalmát.”

 

 

Ten Hag a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a kölcsönjátékos milyen létfontosságú a United védekezésében és dicsérte a csatár labdán kívüli mozgását és azt ahogyan a játékot olvassa - olyan tulajdonságokat mutat, amelyek meggyőzték a menedzsert, hogy az elmúlt hetekben mélyebb szerepkörben használja őt. 

 

"Úgy gondolom, hogy intelligens és nagyon előrelátó" - mondta Erik, amikor arra kértük, magyarázza meg, miért döntött úgy néha, hogy Woutot tízesként használja. 

 

"Természetesen ha azt mondom neki, hogy segítsen elöl összekötőben, akkor azt csatárként meg is teszi. De ezen a poszton a kapu elé is  tud kerülni, amikor a beadások érkeznek. Ami a többit illeti, ott van a védekező rész, amiben szintén nagyon jó.”

 

Mivel csatártársa, Anthony Martial nemrég sérülés miatt kiesett, Weghorst mind a 15 mérkőzésen pályára lépett, mióta a Burnley-től kölcsönbe érkezett. 

 

Ten Hag utalt arra, hogy a 30 éves játékos talán kevesebbet szerepelt volna, ha a francia rendelkezésre állt volna, de ismét megdicsérte Weghorstot, ezúttal a fittségéért és a regenerálódási képességéért. 

 

"Miért kezd minden meccsen? Mert képes rá. Fizikailag képes arra, hogy sok meccset játsszon. Nagyon fitt játékos és nagyon jól regenerálódik.”

 

"Arra számítottam, hogy sokat fog játszani, de nyilvánvalóan Anthony Martial sérülése a fő oka annak, hogy minden meccsen pályán van az elejétől szinte a végéig.”

 

"A Barcelona ellen lecseréltem, de sok más mérkőzést végigjátszott és úgy gondolom, hogy jól teljesít csatárként. A középpályán tízesként is jó teljesítményt nyújt."

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!