Beharangozó: Manchester United - Southampton

A bajnoki tabella 3. helyén tanyázó Vörös Ördögök a kiesés elől menekülő Szenteket fogadják vasárnap délután az Old Traffordon.


Az egy héttel korábbi Liverpool elleni csúfos vereséget követően csütörtökön Erik ten Hag csapata magabiztos győzelmet aratott az Álmok Színházában, vasárnap pedig újabb hazai találkozó vár rájuk, az ellenfél pedig a Southampton lesz.

 

A United 20 mérkőzés óta veretlen az Old Traffordon, ráadásul az idei szezonban minden sorozatot figyelembe véve a legtöbb győzelmet bezsebelő csapat. Szám szerint ez most 30 győzelem és az ősi rivális elleni pofont is figyelembe véve szép teljesítmény, mert az elmúlt évek során nem igazán nyújtott a csapat ilyen meggyőző teljesítmény. Természetesen ez nem elvakult szurkolói vélemény, mert látjuk mi is a hibákat és azokat a pontokat, ahol lehet még fejlődni, ami viszont biztos, hogy Ten Hag vonzóvá tette a Unitedet, egy-két kivételtől eltekintve ismét jó United meccset nézni és öröm látni, hogy fejlődik a csapat.

 

A Szenteknél idén viszont valami nagyon félrement és, bár nem sok pont szükséges nekik ahhoz, hogy kilépjenek a veszélyzónából, bízunk benne, hogy a srácok tesznek arról, hogy ezeket a pontokat ne vasárnap tudják megszerezni. Félvállról nem vehetők, mert bár a formájuk pocsék az idényben, de legutóbbi meccsükön sikerült megverniük a most mérföldekkel acélosabb Leicester City csapatát.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Eriksen (bokasérülés), Van de Beek (térdsérülés), Martial (izomsérülés)

 

Soton: Larios (izomsérülés), Livramento (térdsérülés)

 

 

Érdekességek: 

 

2015 és 2016 januárjában a Southampton megverte a United az Old Traffordon a Premier League-ben, az azóta lejátszott 6 manchesteri bajnokin viszont nem tudtak győzni, felváltva jöttek a United diadalok és döntetlenek, az előző szezon során ikszeltek.

 

Minden sorozatot figyelembe véve a Szentek a legutóbbi 14 találkozójukon nyeretlenek a Vörös Ördögök ellen (7 döntetlen, 7 vereség). Legutóbb 2016 januárjában tudtak 0-1-re győzni az Old Traffordon.

 

A Manchester United 36 pontot tudott eddig a Premier League-ben szerezni a Southampton ellen úgy, hogy hátrányba kerültek ellenük, ez a legtöbb, ami egy csapatt egy adott ellenfél ellen szerezni tudott, holtversenyben a Liverpoollal, akik a Newcastle ellen rendelkeznek azonos mutatóval.

 

A Vörös Ördögök a legutóbbi bajnokijukat elveszítették, viszont tavaly május/augusztus óta nem fordult elő velük, hogy egymás után két bajnokit is elbukjanak. Akkor zsinórban 4-et veszítettek el. A Pool elleni vereség során kapott 7 góljuk mindössze 1-el kevesebb, mint amennyit az ezt megelőző 10 bajnoki meccsükön kaptak (8).

 

A Southampton három bajnokijából kettőt megnyert Ruben Selles vezetésével 1 vereség mellett, ez pedig annyi, mint az előző 17 Premier League mérkőzés alatt összehozott győzelmek mennyisége Ralph Hasenhüttl és Nathan Jones irányításával 2 döntetlen és 13 vereség mellett.

 

A Szentek az egyetlen csapat a Premier League-ben, amely a szerzet pontjainak több, mint felét idegenben szerezte az idei szezonban. Szám szerint ez 12 pont a 21-ből, ami 57%-os arány.

 

A Soton ebben a szezonban 6 alkalommal tudott nyerni, mind a 6 mérkőzést 1 gólos különbséggel. 

 

Marcus Rashford a legutóbbi  hazai Premier League meccsének mindegyikén betalált és mindössze két Manchester United játékos van, akik ennél jobb mutatóval rendelkeznek. Ők Wayne Rooney (2009 decembere és 2010 márciusa között) 8 meccsel zsinórban és Cristiano Ronaldo 10-zel (2008 március és november között).

 

Bruno Fernandes eddigi 6 Premier League mérkőzésén a Southampton ellen 6 gólban vállalt szerepet 3 gól és 3 gólpassz leosztásban. Legutóbbi találkozójukon lőtt gólja győzelmet ért a Unitednek idegenben és csak a Leeds ellen volt benne több gólban a portugál középpályás a PL-ben (8).

 

 

Egymás elleni Premier League statisztika:

 

Lejátszott bajnokik száma: 47 (29 United győzelem, 11 döntetlen, 7 Soton siker)

Gólok: United 99, Soton 52

Megítélt büntetők: United 4, Soton 1

Értékesített büntetők: United 2, Soton 0

Kapott gól nélküli mérkőzések: United 13, Soton 6

Sárga lapok: United 67, Soton 74

Piros lapok: United 1, Soton 3

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

United: GY, D, GY, GY, V

 

Soton: V, V, GY, V, GY

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

 

United - Soton 1-1 (2022.02.12.)

United - Soton 9-0 (2021.02.02.)

United - Soton 2-2 (2020.07.13.)

United - Soton 3-2 (2019.03.02.)

United - Soton 0-0 (2017.12.30.)

 

 

A csapatok legeredményesebb góllövői a bajnokságban:

 

United: Rashford 14 gól, Fernandes 5 gól, Sancho 4 gól, Antony 3 gól, Martial 3 gól

 

Soton: Ward-Prowse 6 gól, Adams 4 gól, Alcaraz 2 gól, Aribo 2 gól, Perraud 2 gól

 

 

Premier League, 27. forduló

Manchester United - Southampton

Old Trafford, 2023.03.12. 15:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Anthony Taylor

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok: 

 

United: De Gea - Wan-Bissaka - Varane - Martinez - Shaw - Casemiro - Fred - Antony - Fernandes - Rashford - Weghorst

 

Soton: Bazunu - Maitlan-Niles - Bednarek - Bella-Kotchap - Walker-Peters - Ward-Prowse - Lavia - Walcott - Elyounoussi - Sulemana - Adams

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 3-0

 

 

A mérkőzést a Spíler 1 élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Southampton

Premier League, 27. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!