Beharangozó: Real Betis - Manchester United

Magabiztos előnnyel utazhattak a Vörös Ördögök Spanyolországba a Betis ellni nyolcaddöntő visszavágójára.


A Vörös Ördögök 3 gólos magabiztos előnyt harcoltak ki a spanyol csapat ellen az Old Traffordon, így fél lábbal már a negyeddöntőben érezhetik magukat, viszont a Betist nem szabad alábecsülni.

 

Legutóbbi spanyolországi találkozójukkor a Betis tudott győzni, igaz az egy barátságos mérkőzés volt még a világbajnoki szünet során az akkori utazó kerete a Unitednek is jócskán eltért a mostanitól.

 

Bár Casemiro 4 meccses eltiltást kapott a hétvégén összeszedett 2. piros lapja miatt, az európai sorozatra ez nem vonatkozik, így csütörtökön Erik ten Hag bevetheti a brazil középpályást és akár a kevesebb lehetőséghez jutó játékosok számára is biztosíthat lehetőséget az előny birtokában, ugyanakkor ellazázni sem lehet az összecsapást, mert biztosra vehető, hogy a Betis mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a javukra fordítsák a küzdelem végkimenetelét.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Betis: Fekir (térdsérülés), Luiz Felipe (izomsérülés)

 

United: Eriksen (bokasérülés), Van de Beek (térdsérülés), Garnacho (bokasérülés), Antony (betegség), Martial (sérülés)

 

 

Érdekességek:

 

Ez lesz 2005 novembere óta az első hazai európai mérkőzése a Betisnek angol csapat ellen, akkor 1-0-ra le tudták győzni a Chelsea-t.

 

Ezt a találkozót is beszámítva a Vörös Ördögök a legutóbbi 7 idegenbeli európai kupameccsükből 5-öt Spanyolországban játszottak, a legutóbbi 4-ből pedig egyet sem veszítettek el (2 győzelem, 2 döntetlen). Ebben az idényben a Real Sociedadot legyőzték spanyol honban, a Barcelonaval pedig döntetlent játszottak.

 

A Real Betis csak akkor jutott tovább az előző 6 nagy európai kupameccse közül az egyikből, amikor az első felvonást elveszítette. Akkor a Vejle BK 1-0-ra nyerte az első találkozójukat, a visszavágón viszont a spanyolok diadalmaskodtak 5-1 arányban.

 

Az UEFA Európa-liga kieséses szakaszában megvívott első mérkőzéseken a 3, vagy több gólt szerző csapatok közül csak 1 esett ki a visszavágót követően a 2009/10-es idénytől kezdve. A Basel - Valencia párosítás első mérkőzésén 3-0-ra nyert a svájci csapat, a Valencia otthonában a visszavágón azonban 5-0-ra elvéreztek.

 

Marcus Rashford 24 gólnál jár a nagy európai kupasorozatokban és mindössze a 6. olyan játékos lehet a klub történetében, aki eléri a 25 gólt és egyben a legfiatalabb is 25 évesen és 136 naposan. Egyúttal ő lenne az európai kupasorozatok legfiatalabb angol játékosa is, aki 25 gólig jutott.

 

 

Az első találkozó eredménye:

 

Manchester United 4 - 1 Real Betis

 

 

Az első találkozó gólszerzői:

 

Betis: Perez

 

United: Rashford, Antony, Fernandes, Weghorst

 

 

A két csapat legutóbbi 5 mérkőzésének eredménye minden sorozatot figyelembe véve:

 

Betis: GY, GY, D, V, D

 

United: GY, GY, V, GY, D

 

 

Európa-liga nyolcaddöntő, 2. mérkőzés

Real Betis - Manchester United

Estadio Benito Villamarin, 2023.03.16. 18:45

 

 

A találkozó játékvezetője: Srdan Jovanovic (SRB)

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Betis: Bravo - Sabaly - Pezzella - Felipe - Abner - Rodriguez - Carvalho - Henrique - Joaquin - Juanmi - Perez

 

United: De Gea - Wan-Bissaka - Maguire - Martinez - Malacia - Casemiro - Fred - Pellistri - Fernandes - Sancho - Weghorst

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2

 

 

A mérkőzést az RTL Három élőben közvetíti.

 


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Real Betis - Manchester United

Európa-liga nyolcaddöntő, 2. mérkőzés

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!