Beharangozó: Manchester United - Fulham

Az elődöntőbe jutás lesz a tétje a vasárnapi, Fulham elleni FA-kupa találkozónak.


A jövő héten kezdeté veszi a válogatott szünet, azonban előtte még egy FA-kupa összecsapás vár Erik ten Hag csapatára a Fulham ellen. A tét nem kevesebb, mint bejutni a legpatinásabb kupasorozat elődöntőjébe.

 

A londoni csapat hét közben pihenhetett, míg a Vörös Ördögök Európa-liga találkozót játszottak a Betis ellen és sikerült is továbbjutniuk, tehát elmondható, hogy a Liverpool elleni vereséget sikerült gyorsan kiheverni, azonban a Southampton elleni 0-0 során Casemiro-t kiállították, így a brazil középpályás kénytelen lesz kihagyni ezt az összecsapás, és ezen kívül még másik 3-at is.

 

A Fulham két vereséget követően szeretne szép teljesítményt lerakni az asztalra, ám ez a mostani United ellen, az Old Traffordon nem egyszerű.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Casemiro (eltiltás), Eriksen (bokasérülés), Garnacho (bokasérülés), Van de Beek (térdsérülés), Antony (betegség), Martial (izomsérülés)

 

Fulham: Cairney (bokasérülés), Kebano (Achilles-ín sérülés), Kurzawa (térdsérülés), Willian (hátsérülés)

 

 

Érdekességek:

 

Miután 1905-ben és 1908-ban az első két FA-kupa találkozóját elveszítette a Fulham ellen a Manchester United, az utolsó 8 közül mindegyiken továbbjutott és ez lesz az első találkozójuk a sorozatban a 2013 januárjában játszott 4-1-es meccsük óta.

 

A Fulham legutóbbi 15 mérkőzésén nyeretlen a United ellen (3 döntetlen, 12 vereség), míg a legutóbbi 25 idegenbeli találkozójukon csak 1-et tudtak megnyerni a Vörös Ördögök ellen 2003 októberében 1-3-ra.

 

Minden sorozatot figyelembe véve a Manchester United a legutóbbi 25 hazai Fulham elleni meccsén betalált és összesen 63 gólt szereztek. Tony Macedo volt az utolsó Fulham kapus, aki kapott gól nélkül hozott le egy United elleni mérkőzést, ami még 1963 áprilisában volt az Old Traffordon.

 

Egyetlen csapat sem jutott be többször az FA-kupa elődöntőjébe, mint a Manchester United (30 - azonos az Arsenallal). Azonban a Vörös Ördögök a legutóbbi 8 negyeddöntős meccsükből 5-öt elveszítettek, a legutóbbi ilyen eset a 2020/21-es idényben volt a Leicester ellen.

 

A Fulham a legutóbbi 3 FA-kupa negyeddöntőjét elveszítette és a 2009/10-es idény óta ez az első lehetőségük arra, hogy innen továbbjussanak. Legutóbb a 2001/02-es idényben jutottak elődöntőbe a West Brom legyőzésével.

 

A Manchester United a legutóbbi 16 hazai FA-kupa találkozóján veretlen 14 győzelemmel és 2 döntetlennel. Legutóbbi Old Traffordon elszenvedett vereségük az Arsenal ellen történt a 2014/15-ös szezonban a verseny ugyan ezen szakaszában. 2-1-re kaptak ki.

 

A Vörös Ördögök ebben a szezonban mindhárom FA-kupa mérkőzésüket 3-1-re nyerték meg és ebben a szezonban egyetlen csapat sem szerzett több öngólt, mint a United (2). A maradék 7 gólból pedig 6-ot is dél-amerikai játékosok szereztek (Casemiro 2, Fred 2, Antony 1 és Garnacho 1).

 

A londoni csapat a szezon során 8 gólt szerzett az FA-kupában és a lejátszott 4 mérkőzéséből 3-nak mindkét félidejében eredményesek tudtak lenni. Utoljára a 20110/11-es idényben tudtak több gólt szerezni, 10-et.

 

 

A két csapat legutóbbi 5 mérkőzésének eredménye minden sorozatot figyelembe véve:

 

United: GY, V, GY, D, GY

 

Fulham: GY, D, GY, V, V

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni találkozójának eredménye ebben a felállásban:

 

United - Fulham 1-1 (2021.05.18. - Premier League)

United - Fulham 4-1 (2018.12.08. - Premier League)

United - Fulham 2-2 (2014.02.09. - Premier League)

United - Fulham 4-1 (2013.01.26. - FA-kupa)

United - Fulham 3-2 (2012.08.25. - Premier League)

 

 

A két csapat gólszerzői az FA-kupában:

 

United: Casemiro 2 gól, Fred 2 gól, Antony 1 gól, Garnacho 1 gól, Rashford 1 gól

 

Fulham: Kurzawa 2 gól, Palhinha 1 gól, Solomon 1 gól, Wilson 1 gól, Pereira 1 gól, Cairney 1 gól, James 1 gól

 

 

FA-kupa, negyeddöntő

Manchester United - Fulham

Old Trafford, 2023.03.19. 17:30

 

 

A találkozó játékvezetője: Chris Kavanagh

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: Heaton - Dalot - Varane - Martinez - Shaw - McTominay - Sabitzer - Pellistri - Fernandes - Rashford - Weghorst

 

Fulham: Leno - Tete - Adarabioyo - Ream - Robinson - Reed - Palhinha - Cordova-Reid - Pereira - Solomon - Mitrovic

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 3-1

 

 

A mérkőzést a Spíler 1 élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Fulham

FA-kupa negyeddöntő

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!