Eriksen bíztató jeleket osztott meg szurkolóival
A Manchester United középpályása, Christian Eriksen egy három képből álló sorozatot osztott meg az Instagramon, amely újabb pozitív lépést mutat sérüléséből való felépülésében.
A tapasztalt játékmester tavaly nyáron igazolt a klubhoz és folyamatosan jelen volt a csapatban, amíg január végén, a Reading elleni FA-kupa-győzelem alkalmával súlyos sérülést nem szenvedett.
Eriksent a februári Ligakupa-döntőn is láthattuk, amikor a dán válogatott játékos a Wembley Stadionban az MUTV-nek nyilatkozva elmondta, nagyon örül, hogy már nincs szüksége mankóra.
Christian, aki akkor már csak egy merevítőt viselt optimista volt, hogy szerepet játszhat a United további menetelésében, mivel a csapat még mindig három fronton küzd a sikerért.
Éppen a múlt héten, Erik ten Hag újabb pozitív fejleményeket közölt Eriksen rehabilitációjával kapcsolatban amikor elárulta, hogy a 31 éves technikás középpályásank a szezon utolsó előtti hónapjában vissza kell térnie.
"Igen, valamikor áprilisban visszatérhet" - mondta a menedzser.
"Nagyon jól halad a rehabilitációjával. Megfelelően fejlődik, figyeljük, hogyan alakul a következő hetekben.”

Ahogy Eriksen közösségi médiájának követői láthatták, a United középpályása ma három olyan fotót osztott meg az Instagram Storyjában, amelyek további okot adnak a bizakodásra.
Ahogy az alábbi galériában is látható, Christian a rehabilitációs bokavédőt előbb edzőcipőre, most pedig futballcipőre váltotta - ami arra utal, hogy talán már újra a gyepen, keményen dolgozik.
https://www.instagram.com/p/CqGHipTMTfb/
Azt még nem tudni, hogy Eriksen pontosan mikor állhat rendelkezésre, Ten Hag pedig csak március 31-én, pénteken beszél ismét a média képviselőivel, amikor megtartja a Newcastle elleni meccs előtti sajtótájékoztatóját.
A Unitedre természetesen sűrű április vár, jelenleg kilenc mérkőzés van a programban minden sorozatot figyelembe véve.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ