Eriksen: Szerencsések vagyunk a szurkolók miatt
A 2024/25-ös Premier League szezon zárófordulóját követően került hivatalosan bejelentésre, hogy Christian Eriksen távozik a Manchester Unitedtől.
A középpályás passzmester 2022 nyarán, ingyen érkezett az Old Traffordra és a klubnál töltött három szezonja során 107 tétmérkőzésen viselte a csapat vörös mezét, amelyek során nyolc gólt szerzett.
Az utolsó ezek közül pont az utolsó manchesteri fellépésén, az Aston Villa ellen 2-0-ra megnyert bajnokin született, az értékesített büntetővel pedig megkoronázta az Old Traffordon töltött időszakát a dán válogatott játékos.
Miután az Álmok Színházában már búcsút intett a szurkolóknak, Christian most a klubmédiának nyilatkozott arról, milyen volt számára Vörös Ördögnek lenni.
"Szerintem ez egy méltó befejezés volt, különösen annak tekintetében, hogy az egész szezon miként alakult" - kezdte a MUTV-nek.
"De a Unitednél töltött három évemet tökéletesen zárta le."
A 33 éves játékos két győzteseknek járó aranyéremmel a nyakában távozik, ugyanis tagja volt a a két egymás utáni szezonban Erik ten Hag irányításával elhódított Ligakupát és FA-kupát nyerő csapatnak is; ezek pedig az egyik legnagyszerűbb emlékei, amelyeket Manchesterből majd magával visz.

"Rengeteg szép emlék és különleges mérkőzés volt és számos nagyszerű emberrel volt lehetőségem megismerkedni és találkoni" - tette hozzá.
"Két trófeát is nyertünk és ezek mellett még több fináléban is érdekeltek voltunk."
"Nagyon élveztem az itt töltött időmet és hatalmas köszönetet szeretnék mondani a klubnak, a szurkolóknak és a csapattársaimnak."
"Az első naptól kezdve otthon éreztük magunkat, én és a családom egyaránt, szóval úgy távozok innen, hogy ez egy nagyon különleges hely volt számomra."
Eriksen elismeréssel adózott a klub csodálatos szurkolóinak, hogy ennyire különlegessé tették a Unitedes időszakát és sokszor átsegítették őt és a többi játékost a legnehezebb pillanatokban is.
A középpályás magabiztos, hogy a klub most már pozitív úton jár és annak ellenére, hogy ő már nem tart velük a további úton, minden jót kíván a Manchester Unitednek.
"Ők [a szurkolók] tényleg mögöttünk álltak és szerintem ez mindig elmondható volt róluk az itt töltött éveim alatt. Mindig támogatóak voltak, nem számított, hogy milyen körülmények voltak."
"Szerintem a játékosok nagyon szerencsések, hogy ők a szurkolóik és szerintem ezt tudják is. Ők a szurkolókért játszanak, ahogyan tették azt mindig is."
"Remélhetőleg jobb idők jönnek most [ahogyan azt a vezetőedző is mondta a pályán tartott beszédében]."
"A szurkolókkal közösen biztos vagyok benne, hogy fényesebb jövő előtt állnak."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brentford
Premier League 34. fordulóOld Trafford
2026-04-27 21:00
Premier League 33. forduló
Stamford Bridge
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 33 | 58 | 45 | +13 | 58 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 33 | 48 | 44 | +4 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brentford
Premier League 34. forduló, ÉLŐ