Csapathírek a Wolves meccs előtt
A Manchester United egy ritkának számító, mérkőzés nélkül eltelt hetet követően szombaton újra bevetésre indul, amikor a Wolverhampton Wanderers gárdáját fogadják az Old Traffordon.
A Vörös Ördögök újult erővel folytathatják hihetetlen 2023-as évi menetrendjüket, amely során a világbajnokság óta folytatódott klubszezonban 19 hét alatt 36 mérkőzésen léptek pályára.
Bár a sorozatos meccsterhelésnek is köszönhetően a fáradtság megmutatkozott a Brighton & Hove Albion, illetve a West Ham United elleni vereségek alkalmával is, Erik ten Hag abban reménykedik, hogy köszönhetően az utóbbi egy hét pihenőjének, illetve a szezonbeli kiváló hazai formának, egy lépéssel közelebb kerülhetnek a következő szezonbeli Bajnokok Ligája szereplés kivívásához.
A United jelenleg egy ponttal előzi meg az ötödik helyen álló Liverpoolt és nagy nyomást helyezhetnek a Mersey-partiakra - akik hétfőn este a kiesés ellen küzdő Leicester City-hez látogatnak majd - egy esetleges győzelemmel a már biztosan bennmaradó Wolvesszal szemben.
Péntek délutáni, hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján Erik ten Hag arról számolhat be, hogy a francia középhátvéd, Raphael Varane kész a visszatérésre egy hónapnyi hiányzását követően. A világbajnok játékos az áprilisi, Sevilla elleni 2-2-es döntetlenre végződött hazai Európa-liga negyeddöntő mérkőzés első félidejében szenvedett lábfej sérülést és azóta harcképtelen volt.
Azt illetően azonban kétségek merültek fel, hogy a csapat házi gólkirálya, Marcus Rashford hadra fogható lesz-e.
"Van egy problémája, egy sérülése a lábán, szóval ő egy nagy kérdőjel a holnapi napra vonatkozóan" - kezdte Ten Hag.
"Amiatt viszont nagyon boldogok vagyunk, hogy Rapha már visszatérhet."
"Rashford játéka kérdéses, több mint kérdéses. Így az ő játéka eléggé bizonytalan holnap."

Míg a 29 gólos Rashford elvesztése kétség kívül hatalmas érvágás lenne egy ilyen fontos találkozó előtt, Alejandro Garnacho újra bevethető opció lehet a támadószekcióban.
A 18 éves saját nevelés a West Ham elleni meccsnapi keretben már ott lehet és bár a kispadról nem állt be, az e heti Carringtonban elvégzett munkából ő is rengeteget profitált.
"Most már újabb egy hétnyi edzésmunka van a lábaiban" - tette hozzá Ten Hag.
"Szóval igen, bevethető, azt pedig már láthattuk korábban, hogy milyen extrát képes hozzátenni a csapat teljesítményéhez."
Varane visszatérésével Luke Shaw visszatérhetne eredeti posztjára, a védelem bal oldalára, miután számos mérkőzésen keresztül alkották a hátsó alakzat tengelyét Victor Lindelöffel.
Scott McTominay és Tom Heaton továbbra sincsenek bevethető állapotban, míg Donny van de Beek és Lisandro Martinez a szezon hátralévő részére kidőltek.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Wolves
Premier League, 36. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Raphaël Varane
Marcus Rashford
Alejandro Garnacho
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 35 | 67 | 26 | +41 | 76 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brentford | 35 | 52 | 46 | +6 | 51 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 35 | 49 | 42 | +7 | 50 |
| 8 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 9 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 10 | Fulham | 35 | 44 | 49 | -5 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 35 | 37 | 46 | -9 | 47 |
| 13 | Newcastle | 35 | 49 | 51 | -2 | 45 |
| 14 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 15 | Leeds United | 35 | 47 | 52 | -5 | 43 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 35 | 42 | 61 | -19 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 35 | 35 | 71 | -36 | 20 |
| 20 | Wolves | 35 | 25 | 63 | -38 | 18 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló