Beharangozó: Bournemouth - Manchester United

Folytatódik a küzdelem a top 4 helyek egyikéért a Vörös Ördögök számára.


Erik ten Hag csapatának a még megszerezhető 9 pontból 6-ra van szüksége ahhoz, hogy egyáltalán ne kelljen foglalkozniuk azzal, hogy a Liverpool milyen eredményeket ér el a hátralévő bajnokijai során. Ezt a pontmennyiséget a Bournemouth, a Chelsea, valamint a Fulham ellen kell megszerezze a rekordbajnok és így a Bajnokok Ligája indulás is meglenne a következő szezonra.

 

A felek legutóbbi két bajnokiját az Old Traffordon játszották, a United pedig mindkét csörtét megnyerte, azonban az utolsó bournemouth-i találkozójukat a házigazdák nyerték, most pedig nagyon nem fér bele egy vereség. Szerencsére a Cseresznyék sincsenek kirobbanó formában, legutóbbi 5 bajnokijukból 3-at is elbuktak, ráadásul ebből kettőt hazai közönség előtt.

 

Bár hét közben bíztató hírek érkeztek az újra edzésbe álló Marcus Rashfordról, pénteki sajtótájékoztatóján a csapat holland menedzsere az közölte a sajtó képviselőivel, hogy az angol támadó nem lesz hadra fogható ezen az összecsapáson betegség miatt. Bízunk benne, hogy ezúttal is lesz, vagy lesznek olyan játékosok, akik átvállalják a gólszerzést és bebiztosítják a 3 bajnoki pontot.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Bournemouth: Fredericks (vádlisérülés), Semenyo (lábsérülés), Stanislas (sérülés), Tavernier (combsérülés), Traore (boksaérülés)

 

United: Heaton (bokasérülés), Martinez (lábsérülés), Sabitzer (térdsérülés), Van de Beek (térdsérülés)

 

 

Érdekességek:

 

A Bournemouth 11 Premier League találkozójából 8-at elveszített a Manchester United ellen 2 győzelem és 1 döntetlen mellett, bár a legutóbbi találkozójukat pont megnyerték hazai pályán 1-0-ra 2019 novemberében.

 

Minden sorozatot figyelembe véve a Vörös Ördögök a legutóbbi 14 találkozójuk közül csupán 1 összecsapáson bizonyultak gólképtelennek a Bournemouth ellen, ez a találkozó vereséggel is végződött számukra.

 

A Cseresznyék a legutóbbi 5 PL szezonjuk utolsó hazai találkozójukból 3-at megnyertek, a legutóbbiban (2019/20) kikaptak a Southampontól 2-0-ra.

 

A Manchester United az előző szezonban elveszítette az utolsó idegenbeli találkozóját, melyet a Crystal Palace ellen játszottak és 1-0-ra nyert a Palace. Az 1988/89 - 1991/92-es 4-es vereségsorozat óta nem veszítették el az utolsó idegenbeli bajnokijukat zsinórban kétszer.

 

A Bournemouth legutóbbi 2 Premier League találkozóját elveszítette és legutóbb december/január során veszítettek zsinórban egymás után többet (4) és legutóbbi 14 bajnokijukból egyet sem hoztak döntetlenre (7 győzelem 7 vereség).

 

A Vörös Ördögök 2022 augusztusa és decembere között 16 pontot gyűjtöttek az idegenbeli bajnokikon (9 mérkőzés - 5 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség), ami a második legtöbb volt a bajnokságban, azonban 2023-ban mindössze 8 pontot gyűjtöttek vendégként 9 mérkőzésen (2 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség) és ebben a naptári évben mindössze 6 csapat rendelkezik ennél rosszabb mutatóval.

 

A Bournemouth az egyetlen csapat, amely még nem szerzett gólt büntetőből, vagy szabadrúgásból ebben az idényben. A legutóbbi csapat, amely így húzott végig egy teljes szezont az a Derby County volt a 2007/08-as etapban. Azonban ligacsúcsot jelentő gólmennyiséget (27) kaptak rögzített szituációkból (beleértve a büntetőket is), a Hull City kapott ennél többet ilyen szituációkból a 2016/17-es szezon során (34). A Manchester United pedig a legkevesebb gólt szerezte ilyen szituációkból az első osztályban idén (7).

 

A Vörös Ördögök cserejátékosai ebben az idényben 11 gólt szereztek, a legtöbbet Garnacho lőtte (3), ezek közül egyet pont a legutóbbi bajnokin a Wolves ellen. Csak a 2017/18-as szezonban szereztek több gólt a United cseréi (12). 

 

 

Egymás elleni Premier League statisztika:

 

11 mérkőzés - 2 Bournemouth siker, 1 döntetlen, 8 United győzelem

Gólok: Bournemouth 10, United 25

Megítélt büntetők: Bournemouth 2, United 2

Értékesített büntetők: Bournemouth 2, United 1

Kapott gól nélküli találkozók: Bournemouth 1, United 3

Sárga lapok: Bournemouth 21, United 16

Piros lapok: Bournemouth 1, United 1

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

Bournemouth: V, GY, GY, V, V

 

United: D, GY, V, V, GY

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni bajnokijának eredménye ebben a felállásban:

 

Bournemouth - United 1-0 (2019.11.02.)

Bournemouth - United 1-2 (2018.11.03.)

Bournemouth - United 0-2 (2018.04.18.)

Bournemouth - United 1-3 (2018.08.14.)

Bournemouth - United 2-1 (2015.12.12.)

 

 

A két csapat legeredményesebb góllövői a bajnokságban:

 

Bournemouth: Billing 7 gól, Solanke 6 gól, Lerma 5 gól, Tavernier 5 gól

 

United: Rashford 16 gól, Fernandes 6 gól, Martial 5 gól, Sancho 5 gól

 

 

Premier League, 37. forduló

Bournemouth - Manchester United

Viality Stadion, 2023.05.20. 16:00

 

 

A találkozó játékvezetője: Chris Cavanagh

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Bournemouth: Neto - Smith - Mepham - Senesi - Vina - Lerma - Rothwell - Christie - Billing - Ouattara - Solanke

 

United: De Gea - Wan-Bissaka - Varane - Lindelöf - Shaw - Casemiro - Eriksen - Antony - Fernandes - Garnacho - Martial

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 0-2

 

 

A mérkőzést a Spíler 1 élőben közvetíti.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!